Jenő jóhiszeműségében akkor még meg volt győződve arról, hogy Vera fülig szerelmes belé. Ám Vera ezt már nem egészen így tudta. Ő ugyanis egy idő óta nem bírta Jenő természetét, sőt majdnem rühellte, s titokban félrekacsingatott. Különben a tavaly, év végén, a Szilveszter napi bulin ismerkedtek meg. Akkor imponált neki, hogy Jenő olyan jólfésült, választékosan viselkedő úri fiú, aki leginkább csak a lassú táncokban kérte föl, és minden fölkérésnél kezet csókolt neki, mármint Verának, akinek addig ebben a modern, durva világban még soha egy fiú sem csókolt kezet. Ez egy rendkívül szívdöglesztő manírnak tűnt akkor előtte. Érezte, hogy Jenő az első fiú, aki az igazi nőt látja benne. Mindig előre engedte, kedves volt, udvarias, és ez olyan csodálatos hatással volt akkor őreá. Aztán később úgy értékelte, hogy ez beprogramozott modorosság Jenőnél. Hogy Jenő olyan, mint egy előre beállított, pályáján futó robot, akinek minden léptét ki lehet számítani. Előre lehet tudni, mit fogad, mit utasít el. Túl biztos és tisztán kiszámítható, nincs benne rizikó. Túl becsületes vagy gyáva, nem is próbál tiltott helyeken, mellén, combjain, ölén simogatni, és ezért a kapcsolat nem eléggé érzékborzoló. Ez aztán túl unalmassá teszi a vele való együttlétet. Egyszóval, ráunt, és ezt éreztette is Jenővel minden adandó alkalommal, aki ezek után szakított Verával.
Feri, az egészen más. Az kiszámíthatatlan, beszámíthatatlan, megbízhatatlan, komolytalan, link, hantás, hintás, mindig nagy garral dumál, nyomja a sódert, szövegel, és egyfolytában folyik belőle a szósz. Ha valahol süketelni kell, ott ő az első.
És jó a hangja. Tud énekelni. A múltkor egy bulin olyan zongoraparódiát vágott ki, hogy még az ujját nyálazva a kottaforgatást is utánozta, miközben énekelt:
A haja szőke volt, mert festette haját,
A szája édes volt, mert szaharint zabált.
Rám nézett akkor, és éreztem a lábszagot,
Amely ott megcsapott, borzalmas volt.
A haja szőke volt, a lába iksz,
Hogy lábat nem mosott, az egyszer fix….
Szóval ilyen léha paródiát. Meg azt, hogy:
Ha ablakodból suhanva száll egy k…n,
Ki tudja, merre száll, ki tudja, kit talál pofon….
Aztán ezen a tömény léhaságon mindenki mulatott. Vera különösen. A lányok imádták, mindegyik be volt zúgva tőle, és ő végigjárta az összest. Vera is el volt ázva. De nem is akárhogy. Ezért dobta Jenőt, mert hátha a Feri … Mert Feri a menő!
Ám Feri őt most kihagyta. Vera dühében tombolt, de hiába.
Feri – a léhaság netovábbja – Gyurival lakott albérletben. Gyuri kissé nagyképű, de egyéb semmi, ám van neki egy szép unokahúga, Marika, akibe meg Feri beleesett. De ez nem gátolja Ferit, hogy ne ugratná Gyurit, mert ő mindenkit szeret ugratni. Egyik este tizenkettőkor ment haza egy buliból, ekkor Gyuri már rég aludt. Feri gondolt egyet, gyorsan reggel hatra állította az ébresztőórát, és indította a csengőt. Gyuri a csengőre felült az ágyon, s csak nézett szét bambán, értetlenül.
– Ugorj már! – kiáltott rá Feri. – Hat óra, elkésünk!
Gyurinak csak ekkor nyílt ki a szeme, meglátta, hogy Feri föl van öltözve, gyorsan ki az ágyból, és nagyot nyújtózott.
– Úgy érzem, hogy nem aludtam ki magam, pedig idejében lefeküdtem – dünnyögte, miközben Feri komoly maradt.
– Majd kialszod magad délután – mondta, mialatt Gyuri mosakodott, öltözött, aztán várta, hogy Feri induljon, mert mindig ő ment ki előbb a házból.
Ám Feri most nem mozdult.
– Menj csak előre, jövök én is – mondta mosolyogva.
Gyuri ment is, de gyanút fogott. A kapunál megállt. Feri nem jött, hanem az ajtóban állva, kacagásban tört ki.
– Gyere vissza, feküdjél vissza. Most múlt el tizenkettő.
Ezen aztán hetekig mulattak. Szóval Feri ilyen léhaságokra mindig kapható volt. Egy biztos, nem volt unalmas gyerek. Marika azonban nincs annyira oda Feriért, mert ő komolyabb lány. Bár az elején tetszett neki, de most rájött, hogy nem ilyen lovat akar. Neki Sanyi tetszik, mert Sanyi komoly fiú, nem olyan léha, mint ez a pernahajder, országháborító Feri.
Ám megváltozott a véleménye, mikor fülébe jutott, hogy Sanyinak is kalandja volt Rozival, akivel meg Ferinek is volt viszonya. Ezt Vera mondta el, és azt is, hogy Feri szerenádot adott Rozinak, és olyanokat énekelt, hogy:
S hej, haj Rozi, vasárnap kirándulunk,
Meglásd, Rozi, unatkozni nem fogunk,…
Két szép szemed nevetve kacsint le rám,
S nóta közben súgd meg nekem,
Hogyha csókra szomjas a szád.
Meglásd, Rozi, hogy rajtunk nem lesz bugyi…
Meg ehhez hasonlókat. Vera ezzel azért ijesztgette Marikát, hogy elvegye kedvét Feritől, mert hátha az esetben Feri csak vele foglalkozna. Még csak Rozit kell kiütnie a nyeregből, de ez is sikerül, ha többet mutat meg magából, mint Rozi, mondjuk, előveszi azt az araszos kis miniszoknyáját, amelyik csak a lényeget takarja. Hátha attól beindul Feri.
Feri beindult Vera minijétől, de csak addig, amíg mögéje jutott. Vera ekkor tudta meg, hogy nem mind arany, ami fénylik. Ferinek kizárólag csak a szája nagy, a méret az elvárások szintjén alul, s az ágyban meg hullára nulla. E kudarc után Gyurival, majd Sanyival vigasztalódott, néha oda-vissza, váltott sorrendben.
Feri ezután lerázott minden addigi nőnemű terhet magáról, és Erzsivel kezdett flörtölni. Ez az Erzsi a legdögösebb csaj, aki csak úgy falta a fiúkat, s akik közt – Vera szerint – Feri csak egy kis halszálka lesz, aztán kiköpi a kukába, és slussz. Mert Erzsi mindig nagykanállal ette a fiúkat.
Erzsi magas lóról álmodott. Neki az egyik újgazdag fiú volt az álma. Annak Mercije volt és egy sárdaráló dömperje, elit körben mozgott, ahol a pénz beszél, és csak úgy dobálóztak a milkókkal. A fiú eldicsekedte, hogy ők a legdörzsöltebbek, széles látókörűek, tudják, hol van a legjobb drog, melyik a legmenőbb diszkó, nem tabu előttük az orgia, a 69-es franciázás, a gruppenszex, s egy az egyben szarnak a szülőkre, iskolára, templomra, erkölcsre, rendőrségre.
Ettől azonban Erzsi megijedt. Nagyon megijedt! Mert bármilyen modern csaj, azért nem akart ilyen mély vízben úszni. Nem akart úgy járni, mint Zsuzsa, akin úgy átgyalogolt egy ilyen elitalakulat, mint az úthenger, aztán mehetett törvénykezni, mert senki nem nyúlt bele ebbe az aranyifjak által elkövetett ki-, be- vagy fel-, de mindenképp hágásnak nevezhető dologba.
Vera azonban nem ijedezett, hanem sorra próbálta függőleges, vízszintes, derékszög helyzetben az összes fellelhető pénzes aranyifjút. Valósággal habzsolta őket.
– Élni kell a nagybetűs életet – mondta néha kielégülten, és megrázta magát, mint a tyúk a kakas leszállta után.
Erzsi viszont addigi önmagától is nagyon megijedt, sőt megirtózott. Megcsömörlött az ilyenfajta nagybetűs élettől, sokat töprengett, teljesen megváltoztatta az addig benne élő férfiideál képet, és a számára követendő életvitelt is átértékelte.
Új utakra akart térni.
És ekkor – új utak tétova keresése közben – találkozott Jenővel. Rendkívül imponált, hogy Jenő teljesen más, mint addigi fiúismerősei. Jólfésült, illedelmesen viselkedő fiú, aki hetekkel megismerkedésük után sem volt erőszakos a kettesben való együttlétben, s Erzsi alig akarta elhinni, hogy Jenővel heves csókolózáson túl sohasem jutottak, és őt még nem is próbálta lefektetni. Majd később mondta el Jenő, hogy nem alkalmi kalandnak, hanem már akkor feleségnek nézte ki magának, és tisztelettel volt iránta. Ez előbb Veránál is fennállt, ám Vera érdemtelen volt rá.
Társas összejöveteleken, bár táncolt gyors táncot is, Jenő leginkább a lassú táncokat szerette, mivel romantikusabbak, érzelemteltebbek, szívhez szólóbbak. És ilyenkor minden fölkérésnél kezet csókolt neki. Neki, akinek eddig ebben a lökdösődő, durva, tiszteletlen világban még soha egy fiú sem csókolt kezet.
Jenő, bár tisztelettudó, művelt fiú, de bátor is. Egy alkalommal az aranyifjak egyike molesztálni akarta Erzsit, mire Jenő előbb rendreutasította, majd, mivel nem hagyta abba a molesztálást, akkorát kevert le neki, hogy az elfeküdt a földön. Erzsi érezte, hogy Jenő már érett férfi, és az első, aki nem a nőstényt, hanem az igazi nőt látja benne, és őszinte tisztelettel ragaszkodik hozzá. Mindig előre engedi, kedves, udvarias, és ez oly csodálatos hatással volt őreá, hogy mikor egyedül maradva eszébe jutott, mindig elfogta egy jóleső örömkönnyezés.
Ahogyan lassanként megismerte Jenőt, úgy alakult ki benne a pozitív értékelés, Jenő megbízható – becsületbeli, erkölcsi kérdésekben vallott álláspontjáról. Nagyon megnyugtató volt számára Jenő kiszámíthatósága, szilárd értékítélete az élet különböző vetületeit illetően.
Egy napon Jenő megkérte kezét, és ő alig akarta elhinni, hogy valóban eljött érte a Nagy Ő, egy igazi férfi, aki őt nőül kéri. A szívét ettől olyan jóleső melegség öntötte el, hogy akkor este a boldogságtól addig sírt, amíg elaludt.
Ám úgy érezte, hogy neki már múltja van, és tán Jenőt nem is érdemli meg. Ezt be kell vallania neki, hogy ne mástól hallja meg.
Másnap ezt, ahogyan eltervezte – bár félve a következményektől – elmondta Jenőnek, aki nem lepődött meg, sőt rövid gondolkodás után azt mondta, hogy tud erről, de inkább egy múltját őszintén vállaló, feltáró nőt, mint egy örökösen hazudozó, bűneit takargató, álnok asszonyt, aki később úgyis megcsalná.
És boldogan összeházasodtak, gyerekeik születtek.
Évekkel később a 7-es úton a Balaton felé, megálltak egy benzinkút parkolójában. Kiszálltak, és a két csöppséget is kivették a kocsiból. Kissé távolabb tőlük, az épület mellett egy ott sétáló utcalányra figyeltek föl, akinek megviselt arcában, túlsminkeltsége ellenére is döbbenten ismertek Verára. Valószínű ő is rájuk ismert, mert hosszan nézte őket, majd mikor észrevette, hogy feléje indulnak, hirtelen elkapta tekintetét, és gyorsan befordult az épület sarkánál.
Csak annyit láttak még, hogy elfordultában keze fejével letörülte könnyeit.
Pesthidegkút 2000