KUN – Európában a 10 – 11. sz.-ban feltűnt s később a magyarságba beolvadt török nép. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: török] A KUN K.N – N.K gyök: KuN – NuK. Magyar Adorján Elméletem ősműveltségünkről című művében írja: „A kunok nyelve eredetileg a magyarokéval teljesen azonos volt, később azonban a lágy G, GY, D hangok helyett a kemény K és T hangokat szokták ejteni. 

Számrendszerük azonban a három-hat-tizenkettes lett, amelynek mai életünkben már csak nyomai vannak: a tucat, a régebbi hatos pénzrendszer, a 12 óra és a 12 hónap.” A krónikák nem számolnak be a kunoknak magyarok közé telepedése utáni nyelvi nehézségekről. (http://hirforras.blog.hu/2010/01/01/magyar_adorjan_elmeletem_osmuveltsegunkrol) A KUNok nem voltak török nép! Havasalföldön a korábbi KUNországban folyók, hegyek térségek nevei őrzik a KUN nyelvi eredetet, amelyek ma is érthetők a magyar fülnek. Ezekből én is mutattam be néhányat a Magyar szógyökök a román nyelvben valamint a Kötött mássalhangzó-párosok című könyvekben, amelyek megtalálhatók a honlapomon. Az MTA töröközése a megtévesztések szerves része, épp mint a finnugor elmélet. A hat-tizenkettes számrendszerről még annyit, hogy nagyanyám mindig tucatban számolt. A szövések felvetésénél, a szőtt anyagok felmérésénél csak singet, és sosem métert használt. A tisztánlátás kedvéért: a sing szó is ősmag(yar)-nyelvi eredetű, csüngő alkar könyöktől ujjhegyig. Balkányi Szabó Lajos a Magyar Ősmesék első kötet 90 – 99 oldalon ír KUNhonban (Kánaán) élő KUNYhólakó KUNokról.  

KUNYHÓ – Nádból, kóróból stb. hevenyészett ideiglenes emberi hajlék. Szegényes kis ház. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint:? szláv] A KUNYHÓ K.NY – NY.K gyök: KuNY – NYuK (k > g: nyug). A KUNYult, azaz HAjlított tető alatti, árNYat, eNYHet nyújtó KUNYHÓ pihenőhely, jó KUMó, KUNYó, HUNYó hely, ahol NYUGszik az ember. Az elején talán KUNYÓ, aztán a bensőségesség jelölő hangjával a H hanggal színezve bővült KUNYHÓ alakra. Néhol GUNYHÓ a neve. Az NYH páros is magyar eredetet igazol. Jelen van a pihenést, eNYHet vagy ahhoz kapcsolódó állapotot leíró eNYHe, guNYHaszt (gunnyaszt), guNYHó, koNYHa, kuNYHó, kuNYHad, laNYHa, reNYHe szavakban. De az NY.H – H.NY gyök: NYuH – HuNY hangjaival alkothatók a HANYag, HENYe, HUNY, NYÚJt, NYÚLó (h > l, ny > j) szavak is. Tehát a KUNYHÓ a szlávok által is átvett hagyományos ősmagyar lakhely, s neve ősmag(yar)-nyelvi szó.  

KUPLERÁJ – Bordélyház. Rendetlenség, felfordulás. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A KUPLERÁJ K.P – P.K gyökből indul: KúP – PuK (p > b: buk). Ez a KŐ ősgyök bővítménye, amely a tűzhelyet, de a szoros tüzes KAPcsolatokat is megjeleníti. A P.K gyökből indulnak a tűzhöz, hőhöz fűződő a PÉK, PÁKa, POKol szavak, de a tüzes csípésű PÓK is. A PL páros az összekötő, egymáshoz fűződő tárgyak jelenségek megnevezésének tengelyhangzója. Például: gyeplő, napló, paplan, pletyka, szereplő, tapló, táplál és mások. Az ER gyök a rendkívüli vonzERő, szERelem szavakban kötődik a KUPLERÁJban történő eseményekhez. A KUP-LE-RÁJ-ba EL-JÁR-nak a LE-PUKkant férfiak (a kupi nem jön házhoz). Az ÁJ az érzéki élvezeti telítettség felkiáltása, a J hang a buJaság (Jó) kulcshangja. Az első KUPLERÁJok még az egynyelvűség idején alakultak a kikötői tivornyák (taverna), a KÖPködő szintű ocsmány kocsmák fedezékében, ahol erkölcsileg BUKott nők kínálták bájaikat. A tárgyat érintő néhány jelenség a K.P – P.K gyökkel: aki KUPiba megy, az KAP KÉPletes (csak testi) szerelmet. Az ilyen férfira, de az ott „dolgozó” nőre PIKírt megjegyzést tesznek, de van, aki ennek hallatán KÖP vagy PÖK. És egy nem véletlen egyezés: KUP-LE-RÁJ – KÖPJ LE RÁJA.