Ősmag(yar)-nyelvi szavaink
LEKVÁR – Gyümölcsből cukorral főzött édes, pépes élelmiszer. [A MÉKSz szerint: szlovák < német < latin < görög] Ha végigmegy az említett nyelvek szótárain egyedül a szlovákkal talál a LEKVÁR szó, mert azok meg a magyarból vették, ami azt jelenti, hogy nekik sem LEKVÁRjuk, sem szavuk nem volt hozzá. Hasonló a máramarosi román SILVOIZ, azaz szilvaíz.

Hogyan készült valaha, vagy készül ma is a LEKVÁR? Azért ez a kérdés, mivel a görögöket is említi, sőt főeredőként jelöli. Ógörögökről lehet szó. A szóban tengelyhangzó a KV páros. Bevezetőként, bemelegítőként néhány kv páros vonatkozás, amelyek nem meghatározók a megnevezésben, de mégis ott vannak. A LEKVÁR főzéshez tüzet kellett tenni, melyet kovával csiholtak. Szükség volt egy darab egy- vagy kétvékás üstre (ez nagyon régi űrmérték), melybe egyre növekvő mennyiségben bele lett rakva a gyümölcs. A lekvár főzése cselekvő munka. És most jön a névadó! A legjellemzőbb, elejétől végig KaVarni kell. És nemcsak akárhogy! Kötelező LE végig, az aljáig, fenekéig állandóan KaVarni (LEKaVAR), különben odaég menthetetlenül!!! Innen a LEKVÁR név. (Szegény nagyanyám nagy családjának főzvén egész éjszaka kavarta – LEKaVARta – LEKVARta, míg LEKVÁR lett.) Az már természetes, hogy a végén még az üst KáVájáról is leVaKarni. Az a legfinomabb, épp mint a lábas oldalán a tejföl. Ezt a későbbi időkben rám bízta nagyanyám. Gondolom, hogy ezt az okfejtést a görög marmelada, német marmelade, vagy a latin pulpa prunorum (szilvaíz) és a szlovák LEKVÁR (sic) szavakkal is végig lehet vezetni az illető nyelveken addig, ameddig LEKVÁR lesz belőle.