A MADÁR ősmag(yar)-nyelvi megnevezései, melyeket az utódnyelvek magukkal vittek, és hangzástörvényeik szerint torzítottak.
MADÁR: REPESŐ, LIBEGŐ, LENGŐ, BOLYONGÓ, SZÁRNYALÓ, SZÁLLÓ, KERENGŐ, SIVALKODÓ Ezek a madarak megnevezéseinek különböző változatai. Néhányban jelen van a levegőre utaló RE-, -ÁR. A REpeső madÁR az ÁERt sepERi szÁRnyaival. Az utódnyelvekben jelenlevő számos szóalak mutatja, hogy a levegőben könnyedén LIBEGŐ, SZÁLLÓ, REPKEDŐ, REPESŐ, BOLYONGÓ, KERENGŐ, LENGŐ, SIVALKODÓ szárnyasok megragadták a földhöz kötött ember fantáziáját. A felsorolt jelzők egyben megnevezések is voltak. Az egynyelvűség idején a Föld különböző pontjain más-más névvel illették a szárnyasokat különböző jellemzőik alapján. Az utódnyelvek azokat torzították saját hangzástörvényeik szerint a későbbiekben. A nyelv szétrobbanásakor a REPESŐ fordítottja a PESŐRE torzult a portugál PASSARO, galíciai PAXARO, román PASĂRE, spanyol PÁJARO alakra. Érdekes, hogy ezek a latin nyelvek nem a latin AVIS szóalakból, hanem a gyökfordított REPESŐ – PESŐRE alakból torzult megnevezést használták. Vannak még más szavaik is, melyek nem latin eredetűek, hanem ősnyelvi kötődésűek, és ez gondolkodásra késztető e népek, nyelvek eredetét illetőleg. A REPDESŐ, szárnyával VERDeső, BERDeső, BÖRDöső, az angol BIRD. A LEBEGŐ, LEFEGŐ, fordítva FEGŐLE, FOGŐLE, FOGELE, FOGEL, német és holland VOGEL (ezer éve még egy nyelv), norvég és dán FUGL, a svéd FAGEL. A BOLYONGÓ, BURUNGÓ ebből az indonéz és maláj BURUNG. A KERENGŐ, kerecseny, TÉRengő, TERengő, TÉRelő, TURUL, japán TORI, román vulTUR. A SZÁLLÓ: levegőben ÚSZKÁLÓ, USZÁLLÓ, az olasz UCELLO, a katalán OCELL, a francia OISEAU (oászó), a koreai SAE. A LENDÜLŐ, LENGŐ LINDülőből az észt LIND, a finn LINTU. A szárnyasok a TIK (tyúk) osztályba voltak sorolhatók, a repülni tudó szárnyast megkülönböztették, így REPÜLŐTIK lehetett, s mivel a szlávoknál tömörülnek a mássalhangzók a szó elején, a REPTIK, PTIK, PTÁK, PTIKA alakra torzult. A SÜVÍtő, SIVÍtó, VISOngó, levegőt hasító, SIVAlkodóból a latin AVIS. Ezek a megnevezések azt is mutatják, hogy a latin nyelvcsaládhoz tartozó nyelvek mindegyike más, régebbi forrásból merítette a megnevezést, és nem a latin AVIS-ból. A MADÁR összetett szó, mint minden több szótagú szavunk. Eredetét összetevőiben kell keresni. Az ÁR mindenképp a levegő, az ÁER Magyarázata: az AER gyök a görög nyelvben ragadt meg, magyar nyelvben a gyökfordított alakjára – RE – épült a REpül és a hozzá kötődő kifejezések, ezen kívül a ledÉR is utal rá, de a RÁ, REÁ igekötők és a -RA, -RE, ragoknak mondott gyökök szintén az áER, RE gyökéhez kötődnek, mivel értelmükben a levegőből ÉRkezés jelenségét írják le. A szóösszetételek előtti – levegőre, légre utaló – aERo- kifejezés joggal mondható ősmagyar gyöknek (AER – REA, ÁER – REÁ) A MAD, táMAD, feltáMAD. FeltáMAD a szél, feltáMAD poraiból a főnixMADár, feltáMAD a halott. A MEDve két lábra emelkedik, mikor táMADni akar. „Székely táMADt, székely bánja” – mondta János Zsigmond, mikor a székelyek felkeltek jogaikért. Ezek mindegyike felemelkedésről szól. A MADÁR is felemelkedik a légbe, ÁERbe. Lehetett valaha, a kezdetekkor: tá-MADÁER.