Az ember első – hangban megnyilvánuló – kifejezései, az őt érő, általa észlelt hatásokra, ajkaira törő egy-kéthangos válasz.
Az első ember nem makogott, nem bömbölt, hanem tagoltan hangonként ejtette ki az első gyökszavakat.
Valószínű, hogy az első kiejtett hangok a magánhangzók voltak, amelyek az ámulat, csodálat és a mély érzelmi töltet kifejezői. A magánhangzók a nőiség megjelenítői a nyelvben.
Az első hang a bámulat A és Á hangjai. Az első ősgyök, amelyet kiejtett, valószínű az ÉL ősgyök. A későbbiekben megtudjuk, mily nagy szerepe van az L hangnak az éLetjeLenségek leírásában.
E hangok kiváltói a körülötte levő elemek: föld, levegő, víz, tűz, a növényzet, állatok, ezekhez kapcsolódó jelenségek: képek, színek, illatok, élmények, érzések, érzelmek voltak, amelyek nyomán nevet is adott mindennek. A teremtés nyelvén adott ősi nevek, nem kövületek, hanem a magyar nyelvben mai napig élő, jellemzőket sűrítő megnevezések nyelvelemei.
A magánhangzók, vagy önhangzók édestestvérek, zöngéjük szerint, eredeti teremtői tervben az égbolt félkörének ívét követik. A hangsor az alapról az A alaphanggal indul, az ív befejező hangja végül az Ü hang.
Ahogyan a hAjnAl derengő világossága megjelenik a láthatár szélén, majd előjön a napkorong fÉnye, amely EmElkEdvE erősödik fölfelÉ dÉlig, s az Ív csúcsáról finOman gÖrbül, gUrUl lefelé, mígnem eltŰnik, elsÜllyed, elÜl a látóhatár szélén.
Az önhangzók a mindennapi beszédben, a tájnyelvekben néha felcserélődnek. Ez is bizonyítja, hogy szoros rokonhang kapcsolatban állnak.
Néhány jellemzőjük vázlatosan:
Az önhangzóknál az A hang az Alap, Alfa, a kiinduló. A legkomolyabb, legszigorúbb hang. A hangrend (abc) nAgyAsszonyA, amely útjára bocsátja a többit. Akár a fehér, AlbA AlAp-, AnyAszín, amelyből kiválik a többi. Az A hang is AnyA. Az önhangzók mind az ő lányai. Az Á hang az AnyA kitÁrt, emelt, hosszabban ejtett csodálat – esetenként haragos hangja. Az A hang hAtározott állapotot kifejező. Ami AtlAn, az nem megbízható. Ha AtlAn, akkor nincs AlAp, tAlAp, akkor AlAptAlAn.
Az E, a vékonyka E, az A-ból vált át E-re, s az ívet követve, EmElkEdvE, a magas, Éles É hangra vált. Némelyek beszédében megfigyelhető, hogy az A hangot szinte E hangként, és az Á hangot É hangként ejtik. Az É a legÉlesebb, legÉkesebb hang. Ezek a zEnE, az ÉnEk hangjai. Az ívnek az Alap és a csúcs közötti felezőjén áll, de kÉpes emelkedni a dÉl csúcsának ÉlÉig, ahol átvált I-re. Ez a jelenség, az E –> I, É –> Í átválthatóság a tájnyelvekben figyelhető meg inkább.
Az I hang van a zenIten. Az Í, főleg a vIsÍtó, sIkÍtó változata a legkihegyezettebb éles hang, olyan vékony hegyes, mint a nyÍl. E két hang – E,É, I,Í – sok jellemzőben közös. A nyElv szó mutatja. A nyElv is hEgyEs, mint a nyÍl a valóságban és képletesen is. Különösen a menyecskés változat. A sIkamlós, vIdám, vIjjogó, sIkÍtó I, Í hang van az Ív csúcsán. Innen már lefelé hajlik az ív. Az íven felfelé haladó hangok egyre vékonyabbak, élesebbek. A továbbiak az ív lefelé hajló vonalán, egyre mélyebbek.
Az O hang a kOpOnya, gOnd, gOndOlat, a megfOntOltan kimOndOtt – jó, rosz – gOndOk, fOndOrlatOk hangja. A hOgyan tOvább? Az OntOtt áldás, a termékenység, az OndÓ hangjai. A másik végleten, lehet Ocsmány, Ocsú, OtrOmbán pOcsék is. Az Ó a vágy, az Óhaj, sÓhaj, az elrOntOttak fölötti Óbégatás hangja. A másik végleten Ócska, ÓcsárlÓ hang. A tájnyelvekben az A hang sok esetben szinte átmegy az O hangba. Egyébként is kötődnek fontos értelmi kapcsolatokban. A gOndOlAt fOntOs, ha –AtlAnná válik, nagy baj, mert elveszíti AlApját. A meggOndOlAtlAnság, megfOntOlAtlAnság nAgy bAjok forrása lehet.
Az Ö, Ő a tÖprengŐ, ÖtÖlŐ, ÖrÖm, vagy Önmagába forduló, Önző, Öntelt, amely Önkénybe torkolhat. Leírja az Összeséget, de az ÖrÖk állapot kifejezője is. ŐrzŐje az Ősiségnek, a hŐ vágynak, az Ősi hŐsök emlékének. Az Ő a minŐség leíróhangja, az igazi nŐiség életminŐség leghŐbb vágya és feltétele.
Az Ö, Ő hang az E, É csücsörítő változata.
Az U, Ú a legmélyebb hangok. Az U, Ú hangok az O, Ó mélyített változatai, az U, Ú a legmélyebb szint. A kÚtásó mélyre hatol, víz Után kUtat, s reméli, hogy megtalálja az Utat. A kis Unoka, a kis néppótló Utód, aki a többi Után vonUl a sorban Utolsóként. Van, aki a földön kÚszik, vagy a víz felszínén Úszik. A bÚvár már a mélybe megy. BÚvár KUnd a víz alatt Úszva fÚrta meg az ellenséges hajókat.
Az Ü, Ű hangnál már nincs alábbi hang, nincs szint sem, amit megjelenítene. Ami U, Ú alatti, az már eltŰnik, elÜL. Aki elfárad az úton, az leÜL, ha nagyon fáradt, lefekÜszik. A már említett búvár a felszín alá megy, lemerÜl. Az Üledék a vízfenékre sÜllyedt anyagból képződik. A jellemzés, minősítés hangja is: Ügyes, Ügyibe való. Hosszú folyamatok, Ügyek kifejező hangja. Folyóvíz névben is. FeketeÜgy. De az erkölcsi magasság, mély érzelmiség megjelenítésének hangja is. Az Ű hang, az Ő elmélyÜlŐ változata. Érződik máshol is az Ő ––> Ű átmenet. Bizonyítja a „hŐn vágyottak iránti hŰség” értelmi-érzelmi összefonódás. MinŐségi jelzŐként: nagyszerŰ, népszerŰ, gyönyörŰ stb.
A teremtés nyelve magán- és mássalhangzóinak komoly vizsgálata nyomán felismerhető, hogy tervszerű teremtési munka jegyeit viselik.
A mássalhangzók vázhangok, a kifejezés keretének alaphangjai. Olyanok, mint a férfiak. Egyik része kemény, erős, határozott, pattogó, zöngétlen. Azonban vannak kellemesen lágyított, szelíd és zöngés változataik, amelyek az állapotok árnyaltabb megjelenítését segítik. Ugyanakkor a mély emberi érzelmek tökéletes kifejezői is. Ezek mindegyike beviszi a szóba, az általa képviselt, hordozott sajátos értelmet.
Amint a férfilét önmagában szárazan, kongó üresség, amelyet a nőiség tölt meg mindent megszépítő tartalommal, úgy a beszédhangok mássalhangzói közt a magánhangzók a nőiség megjelenítői. Magánhangzók nélkül nincs dallam.
Tehát a hang nem csak bamba részvevő a szóban, hanem meghatározó értelemalakító elem!
Az Teremtő által az emberi gégefő eleve úgy terveztetett, hogy ezeket a hangokat képezze, s így minden közlendőjét kifejezésre juttathassa árnyaltan, köztük a lelki benső töltet legapróbb rezdülésének részleteit is: hangszín, hangerő, hangmagasság, hangrezgésszint eszköztárával a mélytől a fennkölt érzelemig. Ezt még inkább kiteljesíti a dallamképző adottság. Nem magától alakult ki, ahogyan a kifejlődéstan istentagadó sarlatánjai hangoztatják. A gégefő egy komolyan megtervezett, sokrétű feladatot ellátó, bonyolult, összetett egység: légzés, nyelés, hangképzés akár egymásután sűrűn váltva. Mindez összekötve a fül, szem nyirokvezetékeivel.
Abból is látható a teremtés nyelvének gazdagsága, hogy jóval több hangból építkezik, mint az utódnyelvek bármelyike. Sokkal változatosabban, színesebben, bővebben kifejezi gondolatokat, mert az ember által kiejthető minden hangot birtokol. A teljes hangsor a nyitható Ajtó A hangjával kezdődik, amelyet a végén a Z (zs) hanggal Zár.
A hangsor változat a hangoknak a színek fehér színből születésének párhuzamát idézi. Az Alfa (fehér, halvány) a kezdő, ebből bomlanak ki a többiek, majd az Omega csOmegolja be őket. Ezt az ógörög nyelv örökölte meg.
Az ember és a nyelvi beszédkészség, -képesség egyszerre született. Aki teremtette az embert, az vele együtt, szervesen eggyé építve ültette örökítő sejtjeibe a nyelvszerkezeti vázat is, utódaira átörökíthetően. Nem a vak véletlen kifejlődés szülte.
Mivel az ősi nyelv él, egy nép ma is beszéli, így az ősnyelvet kutatónak nem kell feltétlenül mélyre ásni, keresni köveket, agyagtáblákat, bár azok is hasznosak, s mint ősi kor tanúi, bizonyítanak.
A teremtett lények, alkotott tárgyak, ezekhez kapcsolódó cselekmények, jelenségek több sajátos névadó jellemzőjének elősorolásával egyszer s mindenkorra bizonyítva van, a magyar nyelv minden szava saját szüleménye, saját szóalkotás, fejlesztés. Nem a szomszéd népektől összekapirgált, gyűjtött, ahogyan azt kajánul vagy okoskodó „tudományossággal” – voltaképp tudománytalansággal – a hivatalos hivatásos nyelvészet állítja.
Nevezzük nevén: az ő állításuk vagy tudatosan kitervelt hazugság része, vagy a magyar nyelv belső titkait, szerkezeti felépítését ki nem ismerő hozzá nem értés következménye. Nem én mondom, hanem a NYELV, amely utálja, s így megcáfolja a hivatalos hivatásos nyelvészek minden egyes szóeredet hazugságát!