Há, tuggyák-e, le akarom tenni söfför vizsgát, s oda egy csomó orvosi vizsgálatot kell csinálni. Megnezik, hogy lácc-e, hallassz-e? Még a pisológiára es kell menni, hogy megnezzék, mijen a lefrexem. Az ojan, hogy megütik a térgyedöt, hogy hállám rúgsz-e. Értik úgy-e mosmá? Osztán kell vért adni, s még pisiltetnek es. Na, az a legrosszabb.  
Bémejek a rendölőbe, s ott van egy szép fijatal doktorné egyedül, értik-e. Kérdi, mija bajom? Mondom én ízibe, hogy mé jöttem. Erre idead egy kicsi évegöt, aszongya:
–      Ebbe hozzon vizeletet. Nezem azt a szűkszájú évegöt, s kérdöm:
–      Ebbe?
–      Igen, abba.
–      Hol – kérdöm.
–      Hoool??! Hát a vécén! Nem is itt! Erre osztán béhúztam a farkam. Nem vót, mit mongyak, kimentem a budira.  
Egy kicsi üdő múlva visszamentem az üres éveggel. Erre má ott vót a zaszisztensné es. Egy cseppet vénebbecske. A doktorné megnezett:
–      Mi van, nem megy?
–      Nem.
–      De miért? Egy cseppet restellettem, de micsinájjak. Mondom:
–      Há, doktorné, há hogy tegyem belé ebbe a szűk évegbe?
–      Mit? Na, erre leégtem.
–      Há, az izét, há, hogy belémennyen. Erre rejámszólt erőssen:
–      Mindegy. Menjen, s oldja meg. Békételenködni keztem:
–      Há azé én szeretném látni a doktornét amikor egy ijen vékonyszájú évegbe pisilik belé. A doktorné elveresedett, nem szólt semmit, de osztán a zaszisztensné kezdött kiábálni, hogy vén tróger, nem szégyöllöm magamot, hogy a doktornét akarom látni pisilni, s ijesmiköt. Mondom neki:
–      Há, persze, hogy hallám, hogy sikerül neki. De én magát es megnezném, abbiztos. Hallám, hogy csinájja? Erre megszelídült.
–      Tényleg?
–      Há igen há – mondom.
–      Na, jöjjön velem, megmutatom én magának, hogy kell. Megtanítom célozni, ha nem volt katona. Az ejsze el es jött vóna, de montam, hogy haggya, me elintézöm valahogy. Amikor végeztem, s jövök ki, há ott áll a kilencven esztendős, reszketős szomszéd, Pista bá. Kérdöm tölle:
–        Mi a gond, Pista bácsi?
–        Vi-vizeletvé-vételre jöttem.
–        Ajjaj, na ha maga a reszketős kezivel fogja azt a szűkszájú évegöt, há nem tom, hogy talájja el? Erre az öreg a fülemhöz hajolt, s úgy súgta:
–        Viagrát vettem bé, Marci, hogy igyenössön mennyen.  

Kolumbán Sándor