MEZŐ

MEZŐ – Alacsony növényzetű, különösen füves sík terület. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: finnugor tőből] A MEZŐ M.Z – Z.M gyökből képzett szó: MeZ – ZeM.  A MEZ befödi a testet, különben MEZtelen. Ilyen a jelMEZ is. Aki valakit, valamit eleMEZ, jelleMEZ, az leMEZteleníti, elemeire szedi, az alapvető jeleit leolvassa róla. A MEZŐ növényzete befödi a tért, MEZt von a kopár földre. A MEZŐ határa a MESSZEségbe vész. Az M.Z gyök rokon értelmű az M.SZ gyökkel az SZ hang a Z zöngétlen párja. A MASZat, MÉSZ, MOSZat, MÁZ, ZOMánc – mindannyi területet befödő. Ugyanakkor mind az ESZ, mind az EZ nagy kiterjedést jelent. A Z hangcsoport – EZŐ – mutatja, hogy a mEZŐ nagy kiterjedő élelmEZŐ térség, amely megmunkálva jövedelmEZŐ, és a mEZŐn jó, szakszerű kEZEléssel kiváló ÍZŰ termények termeszthetők ÖZÖnével. Ősszel, betakarításkor történik a termőfelület, úgymond lehámOZÁsa, a betakarítás. Ez a MEZŐ a név értelme, tartalma. Az M hang, ME, MÉ gyök szerepe szintén meghatározó, hiszen a MÉretes, MEsszeség szavak indítója. Az élelMEZÉshez szükséges termények ZÖME a MEZŐn terem meg.