HANG – Hallószervekkel felfogható rezgés által keltett érzet. [?hangutánzó] A H hang kiejtése egész mélyről, a mellkas közepéből indul. Az emberi HANG sajátos egyéni alapszínű, melynek segítségével azonosítható a személy. De minden HANG is azonosítja kibocsátóját.
Az A hangzó legkomolyabb kicsengésű magánhangzónk, mely a legfontosabbakat leíró szavakban meghatározó: ApA, AnyA, AkArAt stb. A HANG, mint a beszéd alapja, a legfontosabb gondolatközlő eszköz. Az N hanggal alkotott ősgyökök esetenként meghatározatlan hosszúságú folyamatok leírói. A G a csenGés, a zönGe. A beszédben a HANGszín, -erő, -magasság meghatározó a kifejtett beszéd kiértékelésében. A szerelmesek suttogásból is értenek. A parancsot ellentmondást nem tűrő, kemény HANGon adják ki. Zaj esetén a kiabálva kell beszélni. A HA/ra/Gos ember HANGja erős, haRApós. A dühöt ordítva fejezik ki. Erős HANGokkal határozott fontosságú gondolatokat közlünk. A lágy HANGok érzelmet közvetítenek. Ha összehasonlítjuk egy háborús katonai napiparancs, vagy fizetési végrehajtói felszólítás szövegét egy szerelmi vallomás szövegével, szám szerint kimutatható a lágy és kemény hangoknak a kifejezésekben való meghatározó részvétele. Minden kiejtett emberi HANG értelmet és érzelmet foglal magába, s azt közvetíti. HANGokból állnak az ösztöni ősgyökök, melyeknek egy bizonyos része az egyént ért különböző hatásokra adott, gondolkodásnélküli, ösztönös érzelmi HANGkibocsátás. Nos, erre a legfontosabb gondolatközlő eszközre azt mondják a mai hivatalos, hivatásos bérnyelvészek, hogy nincs szerepe a beszéd értelmének kialakításában.