Nem tudom pontosan mikor történt, talán még a négy éves magyar idő alatt, de mindenképp a falu mozis korszakának kezdete után. A történetet alszegi Molnár Sanyi bácsitól, Vilma néném férjétől hallottam. A felszegi Kordi (Mirka) Gyuri bácsi juhászember volt, távol maradt a modern dolgoktól, így addig soha nem volt moziban.

A legények összebeszéltek, hogy az öreget el kellene vinni a moziba, lám hogy viselkedik, amikor a vásznon jön a jármű feléje.
– Jöjjön, Gyuri bá muziba – biztatták az öreget többször is.
– Há, ammija, te? – kérdezett rá az öreg.
– Meglássa, csak jöjjön el, münk kifizessük a jegyöt. Addig biztatták, hogy az öreg beleegyezett. Elment a legényekkel moziba. A legelső padra ültették le, a pad közepére, s megbeszélték, hogy senki nem ül melléje, legyen helye az öregnek mozgolódni.

’Megkezdődött a muzi. Az elejin élvezte az öreg a sok mozgolódó embört, kacagott ahogy jöttek-mentek, beszélgettek, kiabáltak. Nem es vót semmi baj véle. Há, eccer osztán jő a vonat. Az öreg nezte:
– Ejha – s erre elkezdött fészkölődni.
– Há ez eppe idefelé jő, eppeg neköm – mondta magába – s egy kicsit húzódni kezdött a széjje felé. A vonat jött, közelödött, füstölt, mint a tüzes csépléskor, ha nagy kévét eresztöttek a dobba, s egyre nőtt a vásznon.
– Te, jó Isten, ez ebbe a hejdötös hejtös hejbe elüt. Az öreg má’ izzadt, kiverte a víz, két kézzel fogta a padot a segge alatt, s még kijjebb csúszott a széjje felé, s münk hátul süllögtünk a kacagástól a többijekkel, mint a kásásfazék főttibe. A vonat jött, jött, s má’ ott vót az orrunk előtt, eccerre elsetétült a vászon. Gyuri bá felszökött, s ódalt neki a falnak:
– Azt a kurva életit, szinte elütött! – ordított fel, osztán lerogyott a pad széjjire. Vót nagy kacagás, elig tuttunk lelköt verni az öregbe. Elvittük utána a korcsomába. A végin ő es kacagta saját magát. A falu ezön csámcsogott azután egy darabig, hogy Mirka Gyuri bá hogy megijett a muziba.’

  Valós viselkedés volt az öregé, hiszen visszaemlékszem arra, mikor én gyermekként először láttam filmet. Egy háborús film volt, jöttek az autók, tankok, és én úgy féltem, hogy csak. Alig vártam, vége legyen. Akkor nem úgy volt mint most, hogy a gyerek meg sem születik, s már tudja, mi a televízió.