NŐ – Nőnemű felnőtt A NŐ – ÖN ősgyök. Egy kiindulás a vele kapcsolatos kifejezésekben. A szóba az N hang titokzatos, bűvös, zenei zöNgét visz be. Az N hang a beNsőséges otthoN, fiNom, aNdalító stb. szavakba is beviszi a NŐi szellem külöNleges varázsát.

A férfi számára mindig a NŐ a Nagy Ő. A CzF Szótár szerint: „Ezen értelmekből kitetszik, hogy a nő főnév egy alapfogalom alá tartozik a nő igével, mennyiben mindkettőben alapfogalom az önmagából fejlődő szaporodás, terjeszkedés, nagyobbodás. A nőnek, legyen az ember vagy oktalan állat, vagy növény, életszervi rendeltetése, hogy nemét közvetlenül szaporítsa, terjeszsze, tenyészsze, növeszsze. […] E szerint a ,nő’ főnév nem más, mint cselekvőleg értett igenév növő.” Kiem. K.S. Eddig a próza. De az igazi NŐ több ennél. Az igazi NŐ, zeNE, éNEk, költEMÉny. Az élet dallamos hullámzó, felEMElő, szárnyaló és szárnyaltató zENÉje: e NÉ, e NŐ – ENÉH. Az ÉNEK érzelmi kitárulkozás. Kinek az ínek? NEKI! A nyelvben a NŐiség megjelenítésének rendkívül fontos hangja az É hang. Mondhatnánk: te É vagy, en É, ön(magadban) É, vagyis az É hang az első NŐ azonosító neve. Te É VAgy, akit adám ÁDÁMnak én Égi VAN (Isten). Ádám szavai: te nÉ VAgy, EN É, (önmagadé), de ENÉ(m) is! A másik változat: E NŐ. Tehát a két legmagasabb hangzóval fejezhető ki a nÉ, nŐ. ÉVAgy, E NÉnek (Enéh) szól az ÉNEk. Általában nem magának ÉNEKel az ember, mert ha egyedül van is, valakINEK szól az ÍNEK – ŐNEki. Az első ÉNEk egy NŐnek (nőnek) E NÉ(h)nek, E NŐnek, e NÉ-nek szólt: éne-k-ed-ves-énekem (ének neked – kedves – énekem). A kifeszített állapotban megfújt falevél hangot adva berezZEN. Amikor a férfi, a szívének kedves NŐt meglátja, belül megpENdül, megrezdül, megrezZEN egy láthatatlan húr. Ez a szív rezzE-NE-te, amelynek zÖNgéje, dONgó dallama egyre NÖvekszik szintben, erőben a hangok EMelkedésével. A NŐ, az EM, az EMető, azaz EMlőjéből tápláló anya. NÉpek, NEMzetek (nő = ne, em) anyja. Ám a NŐ e csodálatos képessége is helyén kezelendő (akár a férfié), mivel egyiknek sem saját, nem saját érdeme, nem saját kifejlesztés, hanem terEMtői adomány egy nagyszerű hivatás betöltésére! A nő, ÉVA megjelenésekor a magas É kíséretében, a V hang, a VA, VO ősgyök a meglepetés felkiáltása is lehetett Ádám ajkain, hiszen az összes addigi élő-mozgó közül ekkor találkozott a legeslegszebbel. Az ősnyelven a férfi jelzője volt a MENŐ. E szóban, akár az ember szóban sűrítve jelen van a férfi és nő megnevezése: EM = nő, BER = férfi, MEN = férfi, NŐ = nő. A fentiekből kikövetkeztethető, hogy mivel a nő, ÉVA, Ádám, azaz MENŐ NŐje, így kedves NŐjét* ÉVAMENnek is nevezhette. Az É/VAMEN szó a magyar nyelvben nincs jelen, de utódnyelvben módosulva igen. A VAM, VEM MEN. Innen v > f hangváltással alakulhatott ki a FEM gyök, amely az utódnyelvekben él. Amint a nőstény szó kezdetben nőre alkalmazott szó volt, így az áldott állapot megnevezése VEM. Itt a gyökfordítás és a h > v > h váltás segíti a megfejtést. A nő MŰVe a magzat kihordása. Ezt MÉHében MŰVeli. Az anyaMÉH a kis sarjat, utódot megalkotó MŰHely. A Végén MŰVét Világra hozza. Érződik a V hang fontos értelemhordozó szerepe, hisz ez az ÉVa néV magVa. Később a nőstény és a VEM szavak kiestek a nőre alkalmazott, nőiségi jellemzőket képviselő szavak közül, amint a tákol, mákol, mókol, tajkol – valaha eredményes munkát jelentő – szavak jelentése is változott.

/*/ Nem zárható ki a FENoMÉN – FÉNYesMÉNY szó sem, amely TÜNeMÉNY értelmű is, hisz az első nő, akár egy TÜNeményes TÜNdér TŰNt fel a férfi Ádám előtt.

NŐSTÉNY – Nőnemű állat. [] A NŐSTÉNY N.S – S.N: NőS – SőN (s > sz: nász – szen). A NŐSTÉNY szó valaha a kezdetekkor nem állatra alkalmaztatott, mivel olyan értelmet hordoz magában, amely feleletet ad emberi vérségi kötődésekre. Az ST hangcsoport – ŐSTÉ – jellemzőket tartalmaz a hasonló értelmű szavakban. A nŐSTÉny tESTÉnek olyan a belső szervezeti kiképzése, hogy belőle új tESTEk, tESTvÉrek születnek. A nőiség e képessége ŐSTÉny. A nŐSTÉny (nő) ne legyen lUSTA, legyen mindig tiszta, mint a krISTÁly. A nŐSTÉnynek –, ha kér – minden tÜSTÉnt, ÜSTÖlést, azonnal kell, különben sISTEreg, fÜSTÖlög. A NŐ egyik fő TÉNYező az emberi szaporulat, utódnevelés terén. A nŐStény egyik ŐS. Nélküle nincs férfi sem! Az eszező SZENvedély, SZŰ (szív), kebel, azaz belső érzelmek SZÜNtelen mozgatója. A SZENvedélyes nemi NESZülés után következett a Nemi együttlét ÁSZa, legje, meghaladhatatlan élvezeti magaslata, a NYOSZolya NÁSZa, a SZENvedély beteljesülése (nyoszolya – aszonyolj). A NYOSZolyán NYOSZTja (fosztja) meg a férfi szüzességétől a lányt. Az ASZ élménye nyomán ASSZonnyá érik a lány, s FÉRFIÚvá a nőbe beFÉRő FIÚ. Az ŐSZ az érés ideje, a NŐ SZÜLésre (készül, feszül, nő szül, nőszül) érett állapota – kész az emberke. A magzat kihordása, világra hozatala, gondozása, nevelése NŐ TÉNY, NŐieS TÉNY, NŐS TÉNY. A SZÜLés megnevezése a kezdetekkor: NŐSZÜLés, a NŐSZÜLés TETT, TÉNY, egy NŐ felelős TEVékenysége, NŐTEVékenység. Ez is jelen volt az ősnyelvi szavak közt, a latin NATIVitas igazolja ezt, hiszen az ősnyelvből örökölte! Tehát a nemi NESZülés (izgalom) után jött a NÁSZ, majd a NŐ SZÜLt, a NÁSZ utódot TERemtett, NÁSZ CSIÁlt újszülöttet, és ebből vannak a NAŞ-TERE, NAS-CIÉRE utódnyelvi szavak. A NŐSZÜLés, NÁSZTERemtés, NÁSZCSIÁlás az emberpár részvétele az új egyed létrehozásában. A NŐSZülés nyomán épül a diNASZTIA. A szó SZT párosa a nőSTény S hangjának pöSZe alakja. Az ember az ajándékba kapott nemzési képességével részt vehet egy magASZTOs munkában az emberi világ teremtésének* folytatásában, hogy saját utódaival töltse be a Földet! Ezt mondja a nyelv, és a nyelv alkotója nem hazudik! Az ST – TS kapcsolat: A nőSTény első őSTénye új ember, és teSTvérei világrahozatala, akiket fáradTSágos munkával felnevel férje segíTSégével. RúTSág volna nem tisztelni ez egész életét felölelő cselekedetösszességét.

/*/ Kapott az ember egy csodálatos ajándékot, egy teljes életet kitöltő, felemelő, mámorító érzelem-érzés összességet, amelybe teljes egyéniségét beleviheti, értékeit kimutathatja önmaga és párja lelki-testi, érzelmi-érzéki beteljesedésében. Mindezt azért kapta, hogy ne csak kötelessége legyen a föld utódokkal való betöltése, hanem az önmegvalósítás teljességének érzésösszessége töltse be örömteli életét. Mára azonban az emberiség kevés kivétellel oly mértékben lesüllyedt erkölcsileg, hogy kizárólag élvezeti cikként kezeli a nemiséget. Üzletté vált, sárba taposott, mocsárba vetett, lealjasult tetté züllesztették, anyagi érdekek megvalósításának eszközévé, adott esetben emberi életeket oltanak ki miatta, holott fő teremtői szerepe életek sarjadása, világra hozatala volna.