PACIFIZMUS

PACIFIZMUS – Mindenféle háborút ellenző polgári nézet, irányzat. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk. latin] A béke, angolul peace, franciául paix, latinul pacem, olaszul, románul pace stb. Mindannyi a kézfogás, tenyérbe CSAPás, PACSI szóból eredők. Hihetetlennek tűnő, de érdemes végignézni különböző nyelveken.

Még a szláv nyelvek mir szava is ezt adja, hisz a mir (az ámul változata), mira, miracolo, mirage csodát jelent, a csoda szó pedig szintén az ámulat következtében történő tenyérösszECSAPásból jön: ECSAP – PAC/s/E. Ugyanakkor a CS hangnak a becses, kincs, becsület, bölcsesség, esetleg csend szavakban való szerepét is figyelembe kell venni, s mivel minden nyelv az ősnyelvből indult ki, és a hangok jelentését magába építette az utódnyelv, így a CS hang is átvitte egyes nyelvekbe ezt az értelmezést, noha nem minden idegen kifejezésben tud kibontakozni a hang valódi értelme. A magyar nyelvben a BÉKE szó összetett rövidítés, három gyök: BÉ, ÉK, KE. Az első: bent, a lélekben, közösségen belül. A B hang nagyság értelme is jelen van a nagyjelentőségű és nagy jelentésű BÉke és BArátság szavak gyökeiben. A BÉKE  ÉKEs állapot KÉt csoport közt, KEllemes, KEdves, KEbel, KEgyelem, KEzdet, KEttő. BÉköltözött hozzánk a KEllem, nyugalom. A szívben, lélekben, vagy két fél közti kellemes, kedves állapot – BÉKE. Mi az, hogy BÉKEkötés? Amikor a ma magyarnak mondott nyelv világnyelv volt, a két egymással szemben álló fél, ha megegyezett, kezet adtak rá. KEzet rá! – e felszólítás járja ma is megegyezés esetén. A két egymást markoló kezet, a megegyezés jeleként, jelképesen BEKÖtötték, BÉKEtették. Barátságuk éke a béke lett. A kötéstevés más helyzetekben is szokás volt. PACIfic – békés, csendes (pacsi), PACIfica – leCSIllapít, leCSEndesít. A (paci)FICA, a face latin szóból, de amely cselekvés csifál, csefál – csinál ősmag(yar)-nyelvi szóalak módosult alakja. A latin nyelv még alvó csírában sem létezett a világon, amikor az első békekötést tenyérbECSAPással megPECSÉtelték. Ugyancsak találó a BÉKE szó fordítása: KEBÉ. A kebé – kebel, belső kegyes szívbeli, kebelbeli állapot.