Ősmag(yar)-nyelv
PALACSINTA – Liszt, tej, tojás, cukor híg keverékéből zsírban kisütött vékony összegöngyölt, ízesített tészta. [MÉKSz: román] A palacsinta játékos hangszínű, és nem véletlen.

Már az ötlet játékos volt hajdanán, csak egy talpraesett, ötletekkel teli szerelmes asszony találhatta ki ezt a csipkézett szélű, néha belső lyukmintákat kiadó, vékony, kerek költeményt, melynek végül sok változata alakult ki az idők folyamán. A csintalan tészta lapocska végül palacsinta lett. A latin nyelvbe is az ősmagyarból ment át placenta alakban, ami lepényt, ez esetben lapos tésztasüteményt jelent. A szó centa része a magyar csi, cse gyökből jön, mely csintalanságra, cseles játékosságra utal. A lepénysütés nem az alig több mint kétezer éves latinoktól, vagy a még jóval fiatalabb románoktól ered, hiszen ez az egyszerűen elkészíthető ötletes tésztatermék már a történelem hajnalán részét képezte az étrendnek, persze nem a mai formában. Íratlan törvény, hogy az egyszerűtől haladunk a bonyolult felé. És még egy személyes megfigyelés alapján kialakult vélemény: ma is csak az olyan nő tud finom, ízletes, vékony palacsintát sütni, aki érzelmileg gazdag, netán szerelmes. Azaz: lássam az általad sütött palacsintát, és megmondom milyen nő vagy. Mert a palacsinta egy szerelmes költemény!