Magyar szavak
PECSÉT – Lágy vagy olvasztható anyagba nyomott azonosító, hitelesítő jegy. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv]
A viaszpecsét készítésekor olvadt viaszt cseppentettek az összehajtott levélre, és a vésett gyűrűt vagy bélyegzőt, bilogot belenyomták a cseppentett olvadt viaszba. Így készült a pecsét lenyomat.

A CzF Szótár leírása: „E szóval egyezik a szláv pecset v. pecsat, s a német Petschaft, melyről Adelung azt tartja, hogy szláv eredetű. Lehet, hogy a cseh-szláv pecset az égetést, sütést jelentő pecsem (Jancsovicsnál: pecsjem) igével áll fogalmi viszonyban, minthogy a pecsét egy nemét sütés, égetés által eszközlik; azonban a magyar nyelvben oly szókhoz rokon, melyek foltos jegyet, pontozást, szurást jelentenek, ú. m. petty, pettyeget, pött, pöttöget, pegymet, pécze, ide tartozik a bök, mely ismét szlávul: pichnem, latinul: pungo. Ha továbbá azt veszszük tekintetbe, hogy a pecsétet rá szokás ütni valamire, e szónak gyöke hangi és fogalmi rokonságban áll több magyar, latin, német, szláv hangutánzó szókkal, melyek ütésre vonatkoznak. l. PACS, PECZ, PECZCZENT.” A viaszpecsétet nem égették, hanem a képlékeny viaszba nyomták a címert. De hová tegyük a tintapecsétet, A székely pöcsét, a pöcsétös ruha (rácsöppent, pöccsent  valami). A pecsét esett a feddhetetlenségén kifejezés? Ezeket nem égették bele. A fent említett sok gyökegyezés az egynyelvűségre vezethető vissza, mely az ősmag-nyelv.