POGÁCSA – Zsíros tésztából készült kerek sütemény. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: déli szláv < olasz] A POGÁCSA P.G – G.P gyökbővítmény: PoG – GoP (g > k). Amikor kimondjuk a POGÁCSA szót, szinte hallani a rágás közbeni roPOGÁSt. Csak azért, mert CS hang van a szóban, nem déli szláv az eredet. A CS hangnak a szláv nyelvek szavaiban jelen levő összes jellegzetességei ősmagyar nyelvi eredetre vezethetők vissza. A POGÁCSA szóról a CzF Szótár: „Kerek, gömbölyü alakjánál fogva rokon a bog, bogács, boglár, boglya, bogy, buga szókhoz.” A B rokonhanggal bővebb a választék. A BOG jelentése összetömörített csomó, és ez érvényes a POGácsára is. S jelen van a ráGCSálás G és CS hangja, amelyek a fogak közti ropoGá(c)S hangjai. Vagyis a POGÁCSA egyik névadója az evés közbeni roPOGÁSt utánzó hang. A G hangcsoport – OGÁ – itt hangértelmű: fOGÁval rÁGÓ, ropOGÓ. De a szó, az IGE is hang, amint a varrOGÓ, vakOGÓ, hápOGÓ, csevEGŐ szavak is hangkibocsátást leírók. A CS hangcsoport – ÁCSA – itt kICSInyítő értelmű. Ilyenek még az: ÖCSI, kACSÓ, kECSEs, ECSEt és mások. Fordítható CSAPOGÁ alakra is, és ez esetben a fOGAk közti recsEGŐ, csapOGÓ hangra mutat. Egy névadó még a ROP – POR gyökben rejlő értelem, amely a POGÁCSA ROP-POGva PORrá törhetőségét jelzi. A POGÁCSA már az egynyelvűség idején kedvelt lehetett. Minden névadó jellemzője kifejthető, körülírható magyarul. Az utódnyelvek csak átvették.  

POGÁNY – Nem egyistenhívő. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: szláv < latin] A POGÁNY P.G – G.P gyökből képzett szó: PoG – GoP. Az, hogy a paganus így ez alakban latin szó – elhihető. Ám a latin nyelv is az ősmag(yar)-nyelv leánynyelve. Más nyelveken: olasz, spanyol pagano, román păgân, angol pagan, francia païenne, szuahéli kipagani stb. Rá kell keresni a gyökök alapján az eredetre. A PO ősgyök a vizes dolgok esetében a szennyes víz: POcsolya, POcséta. A gyenge minőség: POcsék. A hasznavehetetlen, élettelenséget a POr szó jelöli. A POfa az arc lealázó megnevezése. A lelkek a képzeletbeli túlvilágon a POkolba jutnak. De azért a POhár, POmpa, PÓlya és más szavakban jelen van a jó oldalon is. Tehát a PO gyök az elfogadott vagy nem elfogadott szintet csak bővítményekben mutatja meg, ott ad jellemzőkre utalást. A POGÁNY szó esetében a POG gyök K > G hangváltás nyomán alakult ki a könnyebb kiejtés hangzástörvénye nyomán. A POK tüzet jelent, s a POKol alapszava, s képzelet szerint a POGÁNY (pokány) majdani érdem szerinti helye. A G hangcsoport – OGÁ – itt lealázó értelmet közvetít: a csavargó vAGÁny, szEGÉny, cIGÁny szavakban. A szó befejező gyökszava: GÁNY. E szó betegséget, utálatosságot jelölő értelemadó gyökcsaládhoz tartozó. Hasonlóak: GENNY, GENYÓ, GANYÉ, GÚNYA stb. Jelen van a már említett szeGÉNY, ciGÁNY, vaGÁNY (csavargó, munkakerülő), NYEGle, haNYAG és más szavakban. Tehát nem latin a POGÁNY szó, hanem elemeire bontva is érthető, magyarázható ősmag(yar)-nyelvi eredetű. Az Isten és emberek előtt elfogadhatatlan szint alattit jelöl. Erre még bizonyíték, hogy a magyar nyelv más értelemmel is használja: „POGÁNYul csépele” (Petőfi: Szeget szeggel), de a kegyetlen, cudar idő is POGÁNY jelzővel illethető. Valami, ami a rendestől, a megszokott minőségi szinttől lefelé ívelve mozdul el. A szó eredete ősmag(yar)-nyelvi.  
POHÁR – Kerek szájú, rendszerint üvegből készült kisebb ivóedény. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: déli szláv < német < latin] A POHÁR P.H – H.P gyökbővítmény: PoH – HoP. A CzF Szótár fölsorolja a POHÁR szó változatait néhány nyelven. Íme: „[…] a régi felső német pehhar, szláv pehár, pohár, román peharu, a rokon hozzá az általános német Becher, régi szász biker, svéd bägare, latin poculum, görög baukalion, bikoV, franczia bocal stb. Alapját valamennyinek talán az ivás, ital fogalma (latinul: poto, potio) teszi, melynek gyökhangja a görög, latin, szláv stb. és magyar nyelvekben közös, épen úgy, mint az evésre vonatkozó szóké. V. ö. PITI. A magyarból elemezve hangváltozati, és előtéti hasonlatnál fogva pohár lehet am. ivár, ihár, pivár, pihár, pohár; így módosúl az i részint p előtét által ezekben: iti piti, ityók pityók, részint mély hangu szókban o-val váltakozva, […] Az ár képző oly magyaros benne, mint a sugár, kosár, bogár, agár, madár, hinár, hajcsár stb. szókban.” Vagyis a szó még a nyelvrobbanás előtt kialakult, és úgy jutott tovább. Fő szerepe a vízzel való kapcsolata. Ez kiérezhető a vízjelentésű PO ősgyökből (Pó, Ipoly, Potomac, patak), de van másik névadó jellemző is. Ez P > F > V > B rokonhangváltás nyomán válik világossá, amint a fenti utódnyelvi alakokból kitetszik. Az üvegPOHÁR készítése az olvadt üvegből fúvás, fújás, FÚHÁS, PÚHÁS műveletével indul. Az üvegPOHÁR drága kincs volt, akár a tükör, és csak módosabb házaknál lehetett. Az üvegtárgyak alkalmi fényessé varázslása, akár az ablak, tükör esetében, a POHÁRnál is a gyakorlatban a PÁrás rálehelés utáni törölgetéssel történt. Ismert a mozdulat. A PO gyök jelenti a vizet, de a ráfujás, fuvás, FUHás, PÚHás, POHás cselekvési, képi látványa nyomán is kapta, a H hangot mint a leHelet hangját. A H hangcsoport – OHÁ – jelen van az ÓHAj, sÓHAj, kEHEly, ÁHÍt és más szavakban. Vitathatatlan, hogy nincs az a nő, aki ma is ne ÓHAjtaná, ÁHÍtaná a szép POHÁRkészleteket. A POHÁRba töltött ital is ÓHAjtott nedű.