A hivatásos nyelvészet nyelvtanilag egy kalap alá veszi a ma is élő ősnyelvet és az abból valaha kialakuló utódnyelveket. Pedig elemzési módozataik teljesen különböznek, mivel az utódnyelvek csak beszáradt lárvaszavakkal bírnak, amelyeket raggal, képzővel ellátva, mozgatnak, keltenek életre.

Ragozó, modernül: agglutináló nyelvként emlegetik a magyar nyelvet. Valóban ragozó, de az ősnyelvben, azaz mai MAGYAR nyelvben NINCSENEK kizárólagos RAG és KÉPZŐ végződések.

Tisztáznunk kell! A magyar nyelv valóban ragozó nyelvnek tűnik, ám a ragok, képzők szerepét olyan gyökök töltik be, amelyek más szavakban szóindító gyökszavak, szóbokrok alapelemei. Oly szavak, amelyek azonos értelmi körön belül, azonos értelmű, előhívható, magyarázható, tartalmat megvilágosító, értelmes, rugalmas élő elemek.

Tehát a magyar nyelv nem ragozó nyelv a szónak mai grammatikai értelmében. Viszont a magyar nyelv egésze, annak minden összetett szava, az első hangtól az utolsóig, összeragasztott gyökökből, hangcsoportokból áll. A magyar nyelv minden eleme élő, önképző, a pillanati mondanivalóhoz viszonyulva, beszéd közben önműködően újraképződő, nem ragokkal, nem képzőkkel mozgatott!

A ma is élő ősnyelvhez alapvető jellemzőkben nem hasonlítható egyetlen utódnyelv sem, mivel azok hervadt lárvaszavak gyűjteményei, olyan beszáradt kifejezésekkel bírnak, amelyeket csak ragokkal képzőkkel, előképzőkkel lehet mozgásba hozni.

Az igazi, egyedi, csak a magyar nyelvre alkalmazható nyelvtan szerint a teremtés ősnyelvében, s így a mai magyar nyelvben olyan gyökök vannak, amelyek betöltik a rag, képző szerepet is. A magyar szavak mindegyike gyökök, hangcsoportok füzérei, láncolatai, kezdőtől a záró gyökig.

Oláh Anna, Bolyai kutató írja: Bolyai János szakkifejezései gyökszavaink tükrében, című tanulmányában:

Bolyai Jánosnak az volt a meggyőződése, hogy a magyar az egyik legősibb nyelv, mert az egész magyar fogalomkészlet értelmes egytagú gyökszók egybe forrasztása révén történik. Bárhogy fejlődik a tudomány, bármilyen új jelenségekhez kell új fogalmakat társítani, újabb gyököknek az előzőhöz történő ragasztásával a magyar fogalomrendszer a végtelenségig fejleszthető.” Kiem. K.S.

Képzelem, mi lenne erre az akadémikus válasz: Bolyai ne szóljon bele, mert nem nyelvész!

A ragokról szólva: a -ban, -ben is ragnak tartatik.

Ám ezek B.N – N.B gyökként: BaN – NaB, jelen vannak a BENt, BANda, BENdő, BUNda, NÁBob és más szavakban, mint indító gyökök, és valamiBEN, egy belső térBEN létről, állapotról, annak BENti tartalmáról adnak képet.  Például: a megrágott, lenyelt takarmány a BENBEN gyűl össze. A BANBAN hasonszőrűek csoportosulnak.

A -ból, -ből, ugyancsak ragnak nevezettek, B.L – L.B gyök: BóL – LiB.

A BÉL a test BELsejében van, abBÓL veszik ki. A BOLdog, BOLond állapot különös BELső töltet. A BÖLcs emberBŐL, évek tapasztalataiBÓL szerzett, felgyűlt értelem árad. Az emberi keBELből, kebelBŐL, a BELBŐL indul a testi-érzelmi gyökerű, LOBogó, tomBOLó, kifelé, másokra is ható érzelmi hatás. E  leíró szavak kezdő-, esetenként szóközi, szóvégi záró értelemhordozó gyökei.

A -ra, -re, szintén ragnak mondottak, de valójában AR – RA, ER – RE ősgyökök, a valahonnan, esetenként a légÁRból, azaz ÁERből ÉRkező, helyezkedés jelenségét leírók.

—————————————————————————————————————————————–

A magyar nyelvben nincsenek kifejezetten ragoknak nevezhető toldalékok. A magyar nyelvben ezek szerepét – legyenek bármilyenek – ősgyökök, gyökszavak látják el. Ugyanígy: névelők, igekötők, képzők, jelzők szerepét is.

—————————————————————————————————————————————–

A magyar szavak vég nélkül hosszabbíthatók újabb hangok, ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok hozzáadásával.

Példa: KÉR, kérLEL, kérlelHET, kérlelhetŐ (ki? Ő), kérlelhetED (te, tedd, hatsz kedvére), bár lehet, kérlelhetETLEN a kérlelhetetlenSÉG, kérlelhetetlenségéIG.

E fentieket mondják ragnak, képzőnek stb., de alapjaikban mind-mind ragasztott gyök és hangcsoport, amelyek kifejeznek jellemzőket, jelölnek módot, időt, helyet, határt, fosztást stb.

A teremtés ősnyelvében, a mai magyar nyelvben a hangok, gyökök, hangcsoportok sorrendje egyes szavakon belül változtathatók tetszés szerint az értelem árnyalása végett.

A fenti példánál maradva: aki KÉR, az a KÉRő, kérŐ, Ő KÉR, kérLEL, mivel LELt valakit, akinél megLELi, megLELheti KÉRése tárgyát. Ezért próbál HATni rá, KÉRlelve, kÉRLElve azt, aki kérlelHETő, a kedvező helyzetet ÉRLElve, LELve egy RÉSt a KÉRés, kérLELés kéRÉS HATékonnyá tételére. Őt KÉRleli, aki felLELhetŐ, és Ő kérLELHET, mert ráutalt. Azt aki fellelHETő, és TEHet, teHET jót. Őt kérlelheTED, de kEDve szerint TEDD, mert így talán megLELed, lelED kérésED tárgyát. Ha viszont valami kérhetETLENt kérsz, hiába akarsz ÖTölve-HATolva HATni rá, kérlelHETed akár a vÉGtelenSÉGig, a végtelenségIG RAKhatod elé KÉRéseidet, mivel KARjának HATalma nem végTELen, így KÉRésED tárgyát nem LELed. A megoldás neki is lehetETLEN, nem LELhető az Őáltala fellelHETők közt.

A magyar gyöknyelvtani elemzés szerinti alkotók itt fent: K.R – R.K gyök: KéR, KaR – RaK, a H.T – T.H, L.L gyökök: HaT, HeT – TeH, LeL változatai, az ÖT – TE, ED – DE, Ő ősgyökök, az RL, TL párosok, alvógyökök hangcsoportjai vannak jelen. Ezeknek a körülvevő hangok ráhatása miatt változik értelmük, mert azok is beviszik sajátjukat a mondandóba, képviselve: jellemzőket, módokat, határozókat, fosztást stb.

 

Aki nagyon SZERET, annak szíve azzal van TELE: szeretetTELI a szíve. A szeretettel TELI ember ILLETni (teli – illet) kívánja azt, aki szerinte szeretHETŐ. Valaki szerethetTETLEN, mivel nem viszonozza az iránta kimutatott érzelmeket, TÉTLEN a körülötte levők iránt. Ez szeretHETetlenül éli életét, nem hatja meg semmi, szeretheTETLEN, csak ÜL, szerethetetlenÜL, nem mutat érdeklődést, így TÉTLENÜL szemlélik őt is, mivel szeretheTETLEN, hadd ÜLjön magában.

Valakiben felGYŰL a harag. Halmozottan felGYŰLt haragjában ÖLne: GYÜLÖL. Aki gyűlöletTEL TELE, az gyűlöletTELI. Aki képes gyűlöletTELI TETTre, az gyűlölettelített.

 

Az SZ.D – D.SZ gyökből : SZeD – DeSZ: SZEDELŐZKÖDIK. Aki SZEDelőzködik, összeSZEDi iDESZórt, oDASZórt dolgait. A gyöknyelvészet szabályai szerint az igekötő szervesen összeépül az igével. A DESZ gyök szétterítést, szétterülést jelent, például a DESZka szóban is.

A D hangcsoport – EDE – a szEDElőzkÖDÉs IDE meg ODA mozgással, rakosgatással jár. D.L – L.D gyök: DeL – LeD, a szeDELőzködés lehet valahová inDULás jele. Nem rohanó ütemű, csak LEDéren, DELi könnyedén.

A tervszerű szedELŐZködéssel megELŐZi a kapkodást. A szedeLŐZködő LAZán, úgymond: SZÁLanként SZEDi össze tárgyait. A szedelŐZKÖdés búcsÚZKOdás előjele is lehet, útrainDULáskor.

A szedelőzKÖDés lehet KEDvteli csomagolás, egy kis LAZa DEKázás, ami épp DIKál neki, de azért közben IKlat, mozog.

A ZK páros, mint Z.K  – K.Z gyök: ZoK – KéZ, a ZEKe, ZOKni, ZOKog szavakban kötődik a jelenséghez. A KÉZnek, mint ezKÖZnek nagy szerepe van a szedelőZKödésben.

Az IK gyök jelentheti a személyt is: egyIK, másIK, mindannyian IK vagyunk, akIKet beIKtatnak egy nyilvántartásba, majd létünk végén, amIKor többé már nem IKlatunk, akkor kiIKtatnak. Az IK kérdése: KI? A mIKor, amIKor, EKkor, AKkor szavakban időpontjelölő.

 

Az -ÁS, -ÉS képzőszerepet is betöltő ősgyökök, de a szavakban gyökké alakulnak. Már említett TÖRÉS szó esetében a TÖR ige cselekvés, a RÉS gyök az eredmény, a kettőt összekötő ÖRÉ hangcsoport a tÖRÉs kÖRÉ állítandó ŐRIzet. Ez fordítva ERŐ, amely a tÖRÉshez szükséges.

A KÉRDÉS szóban a szóvégi -ÉS ősgyök. A KÉR ige, a D hang itt folytonosságértelmű (iDő). Folyamatos az érdeklőDés. Az ÉS ősgyök a folytatásra, felsorolásra váró: ÉS, ÉS, ÉS – mondd tovább.

A KÉRDÉS – SÉDRÉK fordítás mutatja, hogy a figyelmet felkeltő KÉRDÉSek magukkal SODRÓK. KéRDéS – SoDRóK hangváz: K-R-D-S – S-D-R-K.

 

A KUTATÁS KuT – TuK, TÁKol, TÉKol, TÖKöl, TUKmál, egyféle TErvező, prengő, ÚTkereső, T.T gyök: TaT, TeT, TÉTtel járó TETT,  beljebb ÁSó tevékenység.

A T.S – S.T gyök: TáS – SöT, SÍT, a kezdeti SÖTét állapotban UTAT haSÍTó. A bányászok SITTre járnak, azaz SÖTétben, zárt helyen dolgoznak.

A fentiekből egyik sem rag, képző, mindannyi oda-vissza értelmet hordozó gyök, hangcsoport, mindannyi átrendezhető a szövegben, változtatva a mondandó értelmét.

Rag, képző, jelző, határozó SZEREPKÖRT betöltő GYÖKÖK.

A kisgyereknek az iskolai nyelvtanórán a módok (birtokos-, felszólító-, feltételes- stb.), határozók (hely, mód-, idő-, szám- stb.) bonyolult rendszerét betanulni teljesen fölösleges, semmi szükség, mivel még az óvodás kisgyerek is tudja minden tanulás nélkül, hogy ami az enyÉM, az nem a tiED. Nem kell külön betanítani neki, hogy amikor a sajátodról beszélsz, akkor -am, -ám, -em, -ém stb., mivel az ebben előbukkanó tévedéseit már az iskoláskor előtt kijavítja, elhagyja (enyéd, tiém, övém stb.)  De az egyes-, többes szám, jelen, múlt idő stb. is fölösleges fárasztó, unalmas oktatóanyag. Ezeket ösztönből ismeri, nincs szükség rá órákon át gyötörni vele. A ma oktatott nyelvtan jelentős része fölösleges tehertétel a magyar nyelvet gőgicsélő korától ismerő magyar gyereknek.

Ezért unalmas a nyelvtanóra.

Összegzésként: a mai magyar nyelv, olyan értelemben RAGOZÓ, hogy szavai összeRAGASZtott gyökök, hangcsoportok sűrítménye. Ám sok szakértői nyilatkozattal ellentétben, NEMgrammatikai értelemben vettRAGOZÓ nyelv. E nyelvnek nincsenek kizárólag ragnak, képzőnek nevezhető szóelemei, nincs szüksége ragokra, képzőkre, hogy szavakat képezzen velük, mivel ezek szerepét élő gyökszavai töltik be, amelyek a mindennapi életből vett képekre, hangokra, jelenségekre, állapotokra, azaz élő mintákra épülnek, s annak valóságait kivetítő elemek.

 

Csak a lárvaszerű beszáradt szavakat birtokló utódnyelveknek vannak kizárólag ragként, képzőként használt szóelemei.  Azok grammatikailag ragozó nyelvek, mivel azokon a nyelveken a szavak ragok nélkül értelmetlenek.

A magyar nyelv: ősgyökök, gyökszavak, hangcsoportok füzéreiből értelemadó szóelemekké összeálló, azokból a végtelenig képezhető kifejezések élő-mozgó, lüktető nyelve, mivel ez a teremtés ma is élő nyelve!

 

Az iskolákban ma tanított nyelvtan használható volna más anyanyelvűeknek, akik a magyar nyelvet tanulják. Arra biztosan jó lenne, mivel azokban a nyelvekben a ragozás, előképzők, utóképzők használata nélkülözhetetlen gyakorlat, így a magyar nyelvet tanulni akaróknak rendkívül hasznos lenne azon nyelvek ragjaival, képzőivel, jeleivel párhuzamba állítva tanítani a ma oktatott magyar nyelvtan szerinti hasonlókat, s bemutatni a különbözőségeket is.

 

Azok a nyelvek, amelyeket a nyelvészet: flektáló, izoláló, inkorporáló szakkifejezésekkel illet, mindannyi jól felismerhető ősnyelvi vonásokat hordoz. E szakkifejezéseket lehetne magyar szóval is használni: hajlító, elszigetelő, bekebelező. Azonban a begyakorolt, alkalmazott nyelvészeti dogma szerint semmilyen szakkifejezést nem illik, nem szabad magyar szóval kifejezni, mivel csak így érvényesül annak misztikája, így lesz elvont, tudományos hangzású, a nem beavatott kívülálló parlagi (makogó) magyar előtt. Mert a hajlító, elszigetelő, bekebelező túl magyaros lenne, s ha nem egyéb, még meg is értenék a közemberek a benne rejlő semmit.

 

Ugyanis e felsorolt – flektáló, izoláló, inkorporáló – nyelvtípusok szavaiban gyöknyelvészeti szempontból nincs semmilyen különbség, gyökelemzéssel ugyanúgy kimutathatók bennük az ősnyelvi szóképző elemek, mint a magyar nyelvben. Ha gyökönként elemezzük, felfedezzük azokban is az ősnyelvi értelemhordozókat, még pontos ősnyelvi alakját is. Valós magyar nyelvi gyökelemzéssel semmi más különöset nem észlelünk rajtuk.

Ugyanis e nyelvek többnyire átforgatott, megfordított alakban örökölték a szavakat, és hangtani szabályaik, hangzástörvényeik másként alakultak. Alább, láthatnak ezekről példákat.