RÉS – Valamely tárgy, test részei vagy két tárgy közti keskeny hézag. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német < francia] A RÉS ősmag(yar)-nyelvi szó. Valamikor régen, amikor még nem volt falakból épült ház, a RÉS volt a ki-, bejárat.

Ez a RÉS volt az elválasztó vonal a belSŐ meghitt magánterület, és a külSŐ világ közt. Ilyen értelmű a két összetett mondatot elválasztó-összekötő határszócska: ÉS, mint két mondat közti átjáró. Ameddig nem találták fel a nyíló-csukó sz/ajtót a ház szájára, a RÉSre, addig minél szűkebb RÉSt hagytak, és azon küszködték, pRÉSelték át magukat. Innen a küszöb, a prés szavak eredete. BeESŐ, kiESŐ. – ESSÉ’ bé! – szóltak ki, ami finomabbra fordítva azt jelentette: tES/SÉk bejönni. Hol? A rÉSen. Megfigyelhető a méretarányosság, kívül-belül: ES-SÉ, vagyis lépje át a választóvonalat, a küszöböt. A nyelv nem hazudik! Az S hangnak mindenképp fontos itt a szerepe. Az ajtón lehet kilESő, belESő rÉS, a rÉSre nyitott ajtón belES vagy kilES. Van ESélye bejutni, kijutni a rÉSen. De rÉSen kell lenni, ha elSŐ be- vagy kiESő akarok lenni. A román UŞA – ajtó, ez is ősmag(yar)-nyelvi örökségük. A RÉS átjáró. Erdővidéken Bardoc és Erdőfüle közti rövid szakaszra építettek a két falut összekötő középületeket, boltot, orvosi rendelőt és egyebeket. A két falu közti átjáró, senkitől nem erőltetve, úgymond tréfás népi ihlettől vezérelten, a közbeszédben az ÉSfalu nevet kapta, és mindenki így említi. A CzF Szótár felhoz néhány idegen nyelvi hasonlóságot: „Rokonok hozzá legközelebb a persa rés v. ris (vulnus), szanszkrit risz (vág, metsz); továbbá, távolabb a latin rima, ruptio, ruptura, franczia brčche, német brechen, reiszen, ritzen, Risz. A finn-ugor nyelvekben Budenz József szerént: finn nyelven: reikä, és finnlapp ny. raigge (lyuk, nyilás), észt ny. reig (fris seb).” kiem K.S. A szláv nyelvek a raz, rez gyököket örökölték meg. A RÉS töRÉS útján is keletkezhet. A betöRÉShez is RÉS kell. Hamurabi törvénye szerint a tolvajt az általa ütött RÉS mellé kellett felakasztani.