RIMA – Szajha. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: ? – riha ’ua’ (hangutánzó- hangfestő)] A RIMA szó R.M – M.R gyökből képzett: RiM – MaR. A RIMA leharapott szóvég jelenség nyomán alakult ki. A RIMA szélre sodort állapot kifejezője. Ilyen értelmű a kaRIMA, peREM, kaRÁM, RÁMA, MARgó és más szavakban. A rongáló, MARó hatás mindig a peREMEn, kaRIMÁn kezdi ki az anyagot. A RÍM a verssor befejező széle. A RIMA – valami okból – a társadalom peREMÉre sodródott nő, akit tovább MAR a sors viharos szele. A nehéz helyzetben levő ember segítségért IMÁdkozik, RIMÁnkodik. Az ilyen nehéz sorsú emberről nem állíthatjuk egyértelműen, hogy erkölcstelen, becstelen életmód végett került a nyomor szélére, a szakadék résének peREMÉre. A latin RIMA olyan rés, repedés, amely két szél közti, vagy körkörös széle van. A latin nyelvben csak segédszóval ad más értelmet. Tehát a RIMA elsődleges értelme nem lealacsonyító. Jókai Mór a RIMA folyóról. „Csak ott, hol a hegyekről lejövő folyam kettészeli a völgyet, […]” Tehát a folyó a völgy két oldala, két széle, peREME közt kitörést kereső, rést vágó tulajdonsága volt fő névadó jellemzője. A vidék jellegét a RIMA folyó határozza meg, és értelemszerű, hogy a RIMA vidéke, helységei nem erkölcstelen, rossz hírű nőről kapták e nevet.