SÁFÁR – Anyagi javak felügyelője, gazdatiszt, ispán. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német] A SÁFÁR az S.F – F.S gyök bővítménye: SáF – FőS. A SÁFÁR megbízása az uradalmi jövedelem gyarapítása és megőrzése volt. A SÁF gyök értelmét a hangtani szabályok adta hangváltási lehetőségek kihasználása nyomán még inkább megismerjük. Ezek az s > cs > sz > z > zs, vagy f > p > v > b váltások. A SÁF f > p hangváltásnál – SÁP –, és némileg értelme is változik, de nem lépi át a fogalmi kör határvonalát. A SÁFár beszedi a SÁPot is. Az f > v hangváltásnál: SÁV – VÁS, a SÁVozás lehet vonalak összessége, de amelyek összefuthatnak egy gyűjtőpontba, a SÁFba. De összefuthatnak a VÁSárba is, amely szintén gyűjtőhely, és a BŐSéges felhozatal jellemzi. A SÁB – BÁS valaha nagy SZÉPséget és BŐSéget jelentett: SÁBa SZÉPséges királynéasszonya, vagy BÁSán vidéke, amely BŐSéges terméséről, s hízott bikáiról volt híres. Az S cserélődhet CS hangra, és lesz belőle CSAVar, CSAFar – FACSar. Van, amikor a SÁFÁR FACSar (srófol – ez is ősnyelvi eredetű) is rajta. Az eszező változata: SZAP, amely a SZAPorít gyökszava. A SÁF jelent még SZÉPet, például a SÁFrány szóban. A p > v váltással SZAV, amely a SZÓ többes számú alakjának gyökszava: SZAVak. Az s > cs, f > v váltással CSÉV, a CSÉVe szál-, fonalgyűjtő. De él a ZAVar, ZSÚFol, ZSIBbad szavakban is a tényleges és képletes összegződés értelem. Ez még ősnyelvi örökség. A SÁF gyökből van a ma oly divatos SZÉF. A SZÉF f > v váltással SZÉV. A SZÉV – VÉSZ fordítás mutatja, hogy a gyűjtött érték, pénz, vagyon VESZendő. A SÁFba gyűjtötték a SÁPot is, mint a sajtárba a tőgyből kifejtett, kisajtolt tejet. Az F hangcsoport – ÁFÁ – cselekvéssel kapcsolatos a régies kalAFÁl (rést tömít), vagy csEFÁl, csIFÁl, szavakban, de mozgást jelent a kEFÉl, sÜFÜtöl szavakban is. A sáFÁR jól FORgolódó (satrató, csatrató), kellő ERélyt (for) felmutató, sokat FÁRadozó, vezető, felvigyázó, az ispánhoz hasonló jószágigazgató, akinek munkája nyomán gyűlt a SÁFba, SZÉFbe a vagyon. A SÁFÁR szóból jön a SÉF (főnök), de a SOFőr (vezető) is. A bibliai JÓZSEF* az egyiptomi fáraó által megbízott élelmezési SÁFÁR volt. Mivel jól végezte dolgát JÓ SÉFnek minősült. A sajtárhoz hasonlóan a SÁF is gyűjtőedény (medence, csésze) volt a régi magyar nyelvben. A CzF Szótár: „Dézsa-, vagy sajtárnemü faedény. Néhutt: sáfó. Egyezik vele a német Schaff, Schaffel, v. Scheffel, s hihetőleg mindegyik közös eredetije a görög skajh, honnan a latin scaphium is lett. Hangváltozattal talán abból származott a kicsinyző csáforka v. káforka.” Kiem. K.S. Azonban CzF Szótár is téved a németből eredeztetéssel: „Általán, urasági tiszt, ki a jószágra annak személyében fölügyel; különösen gazdasági tiszt, rangra nézve az ispánhoz hasonló, mi abból kitetszik, mert túl a Dunán némely nyugoti megyékben az ispánt még ma is Schaffner-nek nevezik a németek. “Ez levél az nemes vitézlű Zótán Emrének az nagyságos Nádasdy Thamás sáffárának… adassék.” Levél 1547-ből. (Szalay Ágoston. 400 m. 1.). Molnár A. szerént, az urasági házra, cselédségre, konyhára, éleskamrára felügyelő házi tiszt. A marhakereskedőnél azon biztos, ki az egész falkára, illetőleg a hajtsárokra fölügyel, s azokat fizeti. A sáfár kötelessége minden állomásnál számba venni a hajtott barmokat. Eredetére nézve nem egyéb, mint a németből átvett Scaffer; […]” Ám látható a fentiekből, hogy a SÁFÁR szó értelme, mondanivalója, értelmi kapcsolatai csak magyar nyelven vonultathatók fel teljes szélességükben, átfogóan, minden vonatkozásban. Tehát a SÁFÁR szó ősnyelvi eredetű, nem német. /*/ Egyiptomban ekkor a mai magyar nyelv egy változatát beszélték, és az akkor még nem zsidónak minősülő Jákób családja is ezt a nyelvet beszélte. Különben történelmük folyamán még sokáig, egészen fogságaik idejéig. Később összekeveredett (habar, héber) nyelvük más nyelvekkel.