Ősmag(yar)-nyelvi szavaink értelme
SZABAD – Másokra nem káros, tevékenységében, magatartásában, jogaiban nem korlátozott. [MÉKSz szerint: szláv] A SZABADság: kiSZABott ADomány, ami számomra megengedett a saját körömön belül. A SZABADság fogalma magában rejti a korlátokat is. A SZABADSÁG szó úgy lesz érthető, ha elemeire bontjuk. A SZAB, AB értelmi körből indulhatunk ki: AB, ÁBRA, KÉP, EMBER. Tehát emberre SZABott állapot. Sokan vagyunk, és mindannyian jogot tartunk a SZABADságra. Adatik egy elméleti terület, melyből kikerekíthetem, SZABhatom a magamét. Ám nem SZABhatom úgy, ahogyan én akarom! Csak úgy, hogy mások körvonalait ne sértsem. Tehát kezemben a posztó és az olló, de úgy kell SZABnom, hogy a sok „SZABÁS” ne okozzon egymás „mintáiba” való belekaSZABolást. Vagyis a SZABADSÁG mindenkire vonatkozó részét SZABÁLYozni kell. Ne sértsük meg egy­más ABjait, ÁBRÁit, azaz KÖReit. A KÖR egy SZABÁLYOS téridom, törvényei vannak (ö). Körvonala és benti oszthatósága mértani törvények által SZABÁLYOZOTTAK. Nem SZABdalhatunk bele egymás köreibe. Valahogy így érthető a SZABADSÁG. Nem a liberálisok szabaccság mocsara, a pocsolya, benne minden er­kölcsi mocsok, dancs, ocsú, ocsmányság, acsarkodás­, csalás és erköl­csi csőd.