Ősmag(yar)-nyelvi szavak
SZENT – Vallási szempontból tökéletesnek tekintett. [A MÉKSz szerint: szláv] A szent nt párosa viszonyító. közeli értelmű a szándék, szándok (szánték). Mivel az nt páros az ny hanggal esetenként fölcserélhető, adódik egy furcsa társítás a szeny és szenny. Vagyis a szenny szen(y)vedtet. A szent, tiszta és kiválasztott, szennytől elválasztott, jó tettekre készen. Székelyföldön még ma is használják a gyanú, sejtés helyett a szent szót. A gyanította, sejtette, megérezte, (kiderítette) helyett azt mondja: megszentette. Ez valami olyant jelent, hogy a sok többi jelenség közül kiválasztotta az igazi nyomravezető tünetet, felismerte a szándékot. Az sz (pszt) a csendre intés, az e egyensúly, az n titokzatos zöngéjű hang, a t titok vagy tett. A naplementét is nevezik e szóval: napszentekor, napszentüléskor, lemegy, leszentül a nap, vagyis egy tiszta út vége. Benne van az ártatlan kisgyerek elszenderülésének értelme is a háttérben. A vallási értelemben vett megszentelés, tiszta életút önszántú választása, elkötelezés, készenlét a tiszta életútra. A tiszta tengelyében álló szt páros is sokatmondó. A megszent – gyanít azonos értelem. A gyónás: a gyanú, gyanakvás a sejtés, szentés megszüntetése, feltételezve, hogy a gyónó a való igazat mondta, fényt (sz > f, nt > ny, szentség – fenség – fényesség) derítve a valóra. A gyan (gyón) gyök fordítva: nagy. A szen(y)vedőnek nem könnyű a szennytől elválni, nyomorúságos testi-lelki nyavalyáitól megtisztulni – nagy tett, önmaga szentté azaz tisztává tétele. (A Biblia is több helyen ír ilyen szövegösszefüggésben: ’lúggal mosott, szennytől elválasztott, megszentelt.’ Károli az akkori közérthető magyar nyelven fejezte ki.) A CzF Szótár említ utódnyelvi szóalakokat: „[…] a latin sanctus […] franczia saint […] a szláv nyelvekben szvieti, szväti, szvati stb.; […] a zend vagyis azon ős nyelvben is eléfordúl, melyen a zendaveszta van írva, ú. m. szpenta, […] mongolban is szain (fn. és mn. jó, szép, nemes) gyakran használtatik jelzőül a vallásos és isteni dolgokban, pl. szain edor, szép v. jó nap; és ünnep (szent nap, szent idő), szain dzarlik szép v. jó beszéd; és a vallás alaptudománya; ettől származik szaitai v. szaitu (jó, szép, igen szép).” Ezek igazolják egyetlen ugyanazon ősi nyelvből, az ősmag(yar)-nyelvből eredésüket.