A magyar átlagember, ha hitéről kérdezik, határozottan jelenti ki: ő keresztény. Ám, ha a szűztől születésről kérdezik, nagy szöget üt fejébe – hiszi is, meg nem is.
Az édeni engedetlenség miatt szükség volt megváltó tettre, ehhez az ő első teremtményét, Szót, Igét használta fel, küldte a Földre, annak beleegyezésével.
A Teremtő képes volt a hatalmas fénytestű lényt emberi megtermékenyítő sejtté alakítani, és elhelyezni egy tiszta lelkületű szűz méhébe, megtermékenyítve őt!
Azok, akik a Teremtő képességeit a hústest ember képességei szerint képzelik, nagyon messzire állnak a dolgok valóságának megértésétől.
A Teremtő a parány és végtelen ura. Oly kivételes teremtői hatalom birtokosa, aki úgy teremtett embert a Föld elemeiből, hogy a tízmilliárdnyi – szabad szemmel nem látható – sejtjének mindegyikébe: hús, ideg, bőr, csont, máj, szív, ivar, agy stb. egyenként egy-egy hárommilliárd kódjelből álló számítógépes vezérlő, vezénylő, testet működtető ütemterv, szoftvert épített be!
Minden idők eddigi legjobb szoftvere van sejtjeinkben!
Ennek hatalmas kötetnyi tartalmáról a felfedező csoport is csak keveset tud, de folytatják a kutatást. Abban biztos lehet bárki, hogy a hárommilliárd kódjelből álló szoftverben, az élő test pontos, zavartalan működéséhez, sejtvédelméhez minden szükséges lételemi utasítás fellelhető.
Amit már tudnak: nincs benne öregedés, halál végkifejletre utaló adat. Tehát örök életre teremtetett. Aki nem hiszi, keressen rá Dr. Francis S. Collins és csapata beszámolójára a hálón, ott írnak arról, mit olvastak ki eddig a DNS szoftverből.
Dr. Francis S. Collins könyvet is írt róla.
Aki nem hiszi a szűz megtermékenyítését a Teremtő Isten által, az a sejti DNS hárommilliárd kódjeles szoftvert se higgye!
De tudnia kell, hogy ennek ellenére ott van mindannyiunk sejtjeiben! Akkor is, ha százmilliók, milliárdok nem hiszik. Ez legyen az ő gondjuk.
Az evolucionista Darwin sejtjeiben is ott volt. A bősz istentagadó Nietzsche, Marx, Lenin, Sztálin sejtjeiben is.
Mert úgy teremtetett az ember, hogy az a hatalmas terjedelmű, egyénre szóló ismeretanyag, mint nyitott könyv benne legyen a szabad szemmel nem látható parányi sejti DNS mindegyikében.
Isten nem ember, hogy hazudozzon!
Minden eddig élt ember szoftver adattára ott van az ő számítógépjén, ennek alapján gyógyítja meg az embereket, akár a szerelő a gépkocsit a hibakódok leolvasása után.
Ennek alapján támasztja fel a halottakat, az általa rendelt időben.