TÁNC – Rendszerint zene vagy ének ütemére végzett ritmusos mozgás. [A hivatásos nyelvészet szerint: német < francia] A TÁNC T.N – N.T gyökbővítmény: TáN – NáT. A TÁ magyar ősgyökből ered. A T hang paTTanó értelmű is. A TÁ ősgyök bővítményekkel több irányba bokrosodik. Ezek egyike a TÁN gyök, amely a TÁNtorgás, azaz nem egyenesen állás, hanem ide-oda dőlés alapszava, így a TÁNtorgás TÁN gyökéből, a játékosan becéző C hanggal lett TÁNC. A BÁLban, TÁNC közben a férfiak és nők ide-oda LÓBált, lóBÁLt LÁBaikon (balata – olasz) TÁNtorognak játCva (játszva). A TÁNCot kiváltó ok: belső érzelmi túltelítettségnek külsőre kivetített, ütemes testmozgásban megmutatkozó TÜNete, tüNETe. Az ÁN – NÁ ősgyök érzelmi töltetű, a tÁNc lehet felkíNÁló, önmagát kellető, de mindenképp érzelmi hullámzást kifejező. A TÁNC önfeledt játékos mozgás. Az első TÁNCokat nem összebújva járták, hanem voltak külön férfi és női TÁNCok. Az NC hangcsoport – ÁNCO –, akik tÁNCOlnak, ide-oda rÁNCIgálják egymást. A régi tÁNCOkat lÁNCvonalban mozogva járták. De más szavakban is élvezeti értelmű: bukfENCEzik, cINCOg, fINCÁl, hUNCUt, INCIfINCI, kENCE, kUNCOg, pUNCI, vihÁNCOl stb. A DÖCI megnevezés is találó a döcögő ide-oda mozgásra. A – ki, ahogyan táncol, úgy dolgozik, úgy él alapon – legénykar bemutatta a lányok előtt, mennyire ügyesen mozognak, ugranak, közben csizmájukat csapkodva, mennyire gyorsan szedik a lábukat. Majd egyenként is bemutatkoztak: engem válassz, a leg én vagyok! A lányok megbonthatatlan körben bokáztak, forogtak, minden oldalról bemutatták magukat – itt vagyok, láthatsz – majd elengedték egymást, kifordultak, és engedték kiválasztani magukat a közéjük toppanó legények által. Az NC páros, mint N.C – C.N gyök a CiN – NiC alapszavaiból zenével, nővel kapcsolatos szavak alkothatók: CINcog, CINi-CUNi, NŐCi stb. A TÁNC szónak, c > sz váltással megmutatkozik egy másik értelme. A táNC > dáNSZ alapjaiban egy külső, lengő, ütemes mozgás-, járásbemutató egymás előtt a NÁSZra kéSZülő pár, párok részéről. Minden páros – férfi-nő – táNC, dáNSZ, érzelmileg felfokozó, szépérzéket betöltő, a szívben halk NESZt keltő, testben érzéki NESZülést előidéző NÁSZtánc. A német tanz, a francia dance, a román dans, és minden más nyelv ilyen értelmű szava visszavezethető a magyar nyelvbe. Csak a magyar nyelvben van átfogó, teljes magyarázat a jelenségösszességre. A megnevezés eredő mozdulata, a TÁNtorgás TÁN gyöke és bővítményei csak magyar nyelven magyarázhatók, a fent említett nyelvek egyike sem ad magyarázatot az általa használt szó gyökére, és az NC, NSZ párosok értelme, valós tartalma, mondanivalója is csak magyar nyelven bontható, és érthető. A CzF Szótár felsorol idegen nyelvi alakokat: „A táncz kisebb nagyobb módosúlattal majd minden európai nyelvben megvan; németül: Tanz, angolul: dance, olaszul: danza, francz. danse, románul: dantiu, a szláv nyelvekben: tanecz, tancze, taniecz; a sémi nyelvekben is héberül: dúcz (saltare, exultare), és arabul: dász. […] a német tändeln, a svéd danka (= ideoda csapong), s a hellen donhsiV (= heves mozgás) szók […]. Nyelvünkben pedig alapfogalomban hasonlók a támolyog és tántorog, magas hangon denczel, dönczöl, mint ideoda mozgásra vonatkozó igék […] ennek közös elemei nyelvünkben is megvannak. Régi nyelvemlékeinkben különösen a Müncheni codexben szökés, szökdösés, Molnár Albertnél is: szökés, szökdécselés, szököllés szókkal fejeztetik ki; ,tánczolni’ helyett is szökni, szökdécselni, szökdösni szókat találjuk; l. ezeket. Ropni ige pedig ,tánczolni’ értelmében ma is divatos; […] a régi árja nyelvek között a zendben tancs, máskép tacs, tak, am. teker, forgat; és tekereg, forog, melynek a szanszkritban tak és tancs, a persában pedig tákh-tan felel meg (Vullers persa szótára alatt).” Kiem. K.S. A fentiek mellett a japán dansu, a koreai daenseu és a többi hasonlóság, mind a közös forrásból, egy nyelvből, ugyanazon gyökszóból eredés bizonyítékai. Az NC – CN kapcsolat: a táNC egy kellemes feCNije az életnek, a nő és férfi CiNkos összesimulása, a későbbi NáSZ sejtetése egymás és a külső szemlélők előtt.

TANGÓ – Dél-amerikai eredetű, kétnegyedes ütemű, lassú társastánc. [A hivatásos nyelvészet szerint: nk: spanyol] A TANGÓ szó a TA – AT ősgyökből induló T.N – N.T gyök bővítménye: TaN – NaT. A TANGÓ, amelynek minden része érzelemről beszél, viszonylag új TÁNC. A TANGÓ az érintés, TApintás, és a mély ÁTélés TÁNca. A TANGÓ túlfűtött érzelmi töltetű, érzéki TÁNc, a szoros érINtkezés TÁNCa. Aki táncolt már TANGÓt a félhomályban ANdalító zenére, tudja – miről szól a kifejezés. Az NG hangcsoport – ANGÓ – a tANGÓ erős érzékiségű lENGŐtánc. Az érintési INGEr hatására, az egymásért rajONGÓ, lÁNGOló párok hajlONGÓn, kerINGŐn, érzelmekre hANGOlva, ENGEdik magukat gyÖNGÉd rINGÁsba vinni a zene ütemére. A mozgássorozat lépteinek vonalvezetése argentin eredetű. A TANGÓ kifejezés viszont ősgyökök hordozója, eredete időben a messzi távolban keresendő, mert mind a TA – AT, AN – NA ősgyökök, mind a TAN – NAT gyök, az ősnyelv szerves részei voltak és maradtak. A TA, TApos, TAN, TÁNtorog gyök az ősnyelvből indul. Az NG, iNGadozás, iNGerkeltő taNGálás (ősnyelven: érintés). E szó ilyen értelemmel ma nincs jelen a magyar nyelvben, de következményét már leírja a nyelv. A taNGálás (érintés) iNGert, benső zöNGét kelt. Az AN, kellemi ősgyök az N hangos ősgyök-sor része: csiklINt (székely), csiklANd, érINt, fINom kacsINt és más szavakban. Az NG páros a legtöbb szóban előforduló a magyar nyelvben. A TANGÓ tengelyében levő NG páros, mint alvó N.G – G.N gyök: NoG – GiN, oly szavakban, mint: tánc közben iNOGó, vagy kényeskedő NEGédesség, GYÖNgéd viselkedés, GYÖNYörű érzelem, kellemes GONdolatok. Az NG – GN kapcsolat: a taNGó érzékileg felhaNGoló, a párokat máGNesként vonzó szoros érintkezés tánca.