TÁNC – Rendszerint zene vagy ének ütemére végzett ritmusos mozgás. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: német < francia] A TÁNC, a TÁ magyar ősgyökből ered. A T hang paTTanó értelmű is. A TÁ bővítményekkel több irányba bokrosodik. Ezek egyike a TÁN gyök, amely a TÁNtorgás, azaz nem egyenesen állás, hanem ide-oda dőlés alapszava.

Tehát a TÁNtorgás TÁN gyökéből, a játékosan becéző C hanggal lett TÁNC. Vagyis, a BÁLban, TÁNC közben a férfiak és nők ide-oda LÓBált (lóbál) LÁBaikon (balata – olasz) TÁNtorognak játszva (jáCCva). Az első TÁNCokat nem összebújva járták, mert akkor az érINtés, az INger IN gyöke lenne a szó tengelyében, hanem voltak külön férfi és női TÁNCok, bár az ÁN gyök is érzelmi töltetű. A TÁNC játékosságát az NC páros jelzi, más szavakban is: bukfeNC, ciNCog, fiNCál, göNC, huNCut, iNCifiNCi stb. A tréfás DÖCI megnevezés is találó a döcögő ide-oda mozgásra. Az N.C – C.N gyök a CiN – NiC alapszavaiból a TÁNCcal, zenével, nővel kapcsolatos  szavak alkothatók: CINi-CINi, NŐCi stb. A német tanz, a francia dance, a román dans, és minden más nyelv ilyen értelmű szava visszavezethető a magyar nyelvbe. Semmiképp nem fordítva, hiszen a megnevezés eredő mozdulata, a TÁNtorgás TÁN gyöke és bővítményei csak magyar nyelven magyarázhatók, a fent említett nyelvek egyike sem ad magyarázatot az általa használt szó gyökére, és az NC páros értelme is csak magyar nyelven bontható. A CzF Szótár felsorol idegen nyelvi alakokat: „A táncz kisebb nagyobb módosúlattal majd minden európai nyelvben megvan; németül: Tanz, angolul: dance, olaszul: danza, francz. danse, románul: dantiu, a szláv nyelvekben: tanecz, tancze, taniecz; a sémi nyelvekben is héberül: dúcz (saltare, exultare), és arabul: dász. […] a német tändeln, a svéd danka (= ideoda csapong), s a hellen donhsiV (= heves mozgás) szók […]. Nyelvünkben pedig alapfogalomban hasonlók a támolyog és tántorog, magas hangon denczel, dönczöl, mint ideoda mozgásra vonatkozó igék […] ennek közös elemei nyelvünkben is megvannak. Régi nyelvemlékeinkben különösen a Müncheni codexben szökés, szökdösés, Molnár Albertnél is: szökés, szökdécselés, szököllés szókkal fejeztetik ki; ,tánczolni’ helyett is szökni, szökdécselni, szökdösni szókat találjuk; l. ezeket. Ropni ige pedig ,tánczolni’ értelmében ma is divatos; […] a régi árja nyelvek között a zendben tancs, máskép tacs, tak, am. teker, forgat; és tekereg, forog, melynek a szanszkritban tak és tancs, a persában pedig tákh-tan felel meg (Vullers persa szótára alatt).” A fentiek mellett a japán dansu, a koreai daenseu és a többi hasonlóság, mind az egy nyelvből, ugyanazon gyökszóból eredés bizonyítékai.  

TANGÓ – Dél-amerikai eredetű, kétnegyedes ütemű, lassú társastánc. [A Magy. Ért. Kéziszótár szerint: nk: spanyol] A TANGÓ, amelynek minden része érzelemről beszél, viszonylag új TÁNC. Bontva: TA – TApintás, TAN – TÁNc, TANG – érintési iNGer, ANGO – RINGÓ – LENGŐ, az érzelmek, a lélek hANGja. Az NG hangpáros a régies taNGál, táNGál (érint), TANGÓ szavakban meghatározó ősmag(yar)-nyelvi jelenlét. A TANGÓ túlfűtött érzelmi töltetű, érzéki tánc, a szoros érINtkezés TÁNCa, argentin eredetű, a kifejezés viszont ősgyökök hordozója, eredete időben a messzi távolban keresendő, mert mind a TA, TApos, mind a TAN, TÁNtorog gyök, mind az NG, iNGadozás, a bensőséges zöNGés hangpárosa jelenlétével ősmag(yar)-nyelvi jellegű. Ugyanakkor az AN, csiklANd, az érINt, INger IN gyökének módosulata. Az NG páros a legtöbb szóban előforduló a magyar nyelvben. A TANGÓ tengelyében levő NG páros az érzelmiség kifejezésében az: eNGed, hajloNG, gyeNGéd, gyöNGéd, iNGer, keriNG, leNG, rajoNG, riNG szavakban ad párhuzamot. Az N.G – G.N gyökkel alkothatók a NeGédes, lágyított G hanggal a GyöNgéd, ismét a lágyított N hanggal a GyöNyör szavak. Nincs az a nyelv, amelyen a TANGÓ minden jellemzőjét így fel lehetne sorolni, csak a szó alkotó hangjaival. Az, aki táncolt már TANGÓt a félhomályban ANdalító zenére, tudja – miről szól a kifejezés.