Ősmag(yar)-nyelvi szavak
TEMPLOM – Istentisztelet céljára való nagy épület. [A MÉKSz szerint: latin] A templomokat mindig a dombra, domború magaslatokra építették, ha nem volt domb, összehordtak annyi földet, hogy domb legyen. Hordták, tömték, tömpölték, csak valamelyest magasabban álljon, mint a többi épület, mert így illett. Vagyis a templom tömésre – tömegek számára és mindig valamilyen istenség tiszteletére – épült. A belső nagy űr, mely lelket tompítóan, nyomasztóan hatott a megilletődő, az ismeretlen felsőbbségtől félő, annak erejét mélyen tisztelő egyénre, emberre, saját kicsiny voltára emlékeztette. A hang is tompán visszhangzott a nagy űrben. A szertartás komor, bűntudatra ébresztő volt, és szigorú szabályok szerint folyt. Erre a kezdetek kori szertartó nap a szerda rd párosa is rávilágít ( korda, mord, zord). A pl kötött mássalhangzó páros többnyire oly szavakban van jelen melyeknek vezető vagy figyelemfelkeltő szerepe van. Ilyenek a vezetést, fegyelmet jelképező gyeplő, a hangos kereplő, a nép előtti szereplő, de az imádkozó térdeplő is. Ugyanakkor eredményes munka, hiánypótlás, ragaszkodás, védelem: cséplő, táplál, tapló, és leplez (változatai: paplan, pléd). A szóban levő mp páros összevethető a p > b hangváltás nyomán az mb párossal. (A templomhoz tartozik ma a himbálózó harang, a jámbor lelkész.) A templom az út, azaz palló az imádat kiteljesítése felé. A plom végződés ősi kifejezéseket rejt. A galamb valószínű ősnyelvi pálom neve a pille, a könnyen szálló, a repül leharapott szóvégéből is magyarázható. Innen a latin nyelvek némelyikében paloma – galamb szó eredete. A héber szalom – béke is ősmag(yar)-nyelvi eredetű, és a szabadon lebegő, szálló galamb látványának képére épülő szó (Nóé – galamb-olajág – béke). A templom Istennel való megbékélés színhelyeként is számon tartott hely. Az ott töltött idő (temp azaz tűnő pillanat – tünp – tümp – temp) az isteni türelem (időfüggvény – temperál) elnyerését célozza, és felüdítő hatású(nak kellene lennie). A szavak sosem véletlenül alakultak ki. A nyelv szóképzése elsősorban ösztöni, csak másodsorban tudati. Az ősgyök hangja az első hatásra tört az ajkakra ösztönszerűen. Minden szóba belevitte az érzékszerveire ható első benyomást, a látvány, a jelenség összképi hatását, s majd a jellemzők következtek bővítésként, de soha egy hang sem véletlenül került a szóba. A templom ősmag(yar)-nyelvi eredetű szó.