Tuggyáke, ott kezdődött, hogy… izé… kiürült a hüttő. Az a sifóner, amejikbe hideg van. Vót még benne valami, ijen-ojan foncsika, de neköm friss kellett vóna.
Kérdöm a zasszontól:
– Mi van ennivaló?
Erre aszongya:
– Ott a hüttőbe.

Bénezek oda, me aszittem vett má valami frisset, de há ott csak avvót, ami még a tavajról maratt. Erre felfortyantam:
– Há’ te mit képzössz, mi vagyok én?
– Há mé? – kérdözi.
– Me ott csak a maradék van. Há ki eszi meg a tavajit.
– Mijen maradék? Tegnapelőtt vett szárazkolbász.
– Akkor es tavaji. Sosztán mi vagyok én, há ejsze embör vagyok, nem élök maradékon.
Bévágtam a sifóner ajtaját, s elmentem a bótba.
Bémejek, ott van a szép szőke csecses-begyes a pultnál, felvirágosodott a lelköm. Kérdözi ahajt:
– Mit teccik parancsolni?
Eggyet csavartam a bajusszom végin, s gondotam: Ej lelköm, ha én ennek parancsolhatnék, há … izé, akkor annem itt a bótba esne meg.
Na, de osztán montam:
– Kellene sonka, harminc deka, szeletölve.
Vágta es a lelköm. Megméri:
– Még mit teccik kérni?
Magamba esmen megkörnyéközött a huncutság: Kérni, ajjaj, há tudnám én, mit kell kérni ettől a zeszem a lelkit kicsi csecsesfarostól, de osztán elhessegtettem, me ha most otthon Maris tudná, mire gondoltam, akkor laskasirittő lenne a vacsora, a zeccer biztos.
Na, mondom osztán:
– Egy pár gyulait.
Kiméri azt es, fizetök, s mennék ki, de eszömbe jutott valami. Kérdöm es ahajt:
– Tessék mondani, ezök, amit most vettem, frissek-e?
– Hát még nem kaptunk. Ezek a tegnapelőttiek.
– Tavajiak, kisasszon, tavajiak. Tuggyaje, otthon azé vót ma cirkusz, me nem akartam megenni a tavaji maradékot. Há hogy van lelke magának es eladni ijent neköm? Legyen szives, vegye vissza, me neköm e nem kell.
– S akkor mit akar mást?
Má nem hagytam magam álmodozni arról, hogy mit es akarnék én inkább tölle, há mondom:
– Béjövök hónap, addig hoznak frisset.
– Igen, hoznak, de az is a tavaly készült.
Mint akit pofán vágtak:
– Tavaj???
– Igen.
Erre má neztem széjjel, hova lehetne leülni, de osztán megmakacsoltam magam.
– Akkor jövök két hét múlva. Arra má leszen idei es!
– Igen, de tavalyi húsból.

Há, tuggyáke, mint akit egy szépasszon megver, s elkerget – erre má nem leültem vóna, há inkább lehídaltam.