ÚT – Szárazföldi közlekedés számára épített, nagyjában egyenletes szélességű sáv. [a hiv. nyelvészet szer.: finnugor] Az ÚT – TÚ ősgyökből. Az ÚT szóban a mély U, Ú hang a lenti szintet, a T hang a távolba vezetőt emeli ki. A kUTatás is ÚTkeresés. Aki kUTat ás, az is UTat keres a forrás, a víz irányába. Az erdőrengetegből a víz folyása mUTatja az UTat a síkvidék felé. Valaha az egynyelvűség idején az ÚT neve VÁJt, VÁJat, amely átszelte a tájat (a táj is vágást jelent), helyenként épp a patak által VÁJt mederben VÁGott ÚT, amely átVÁGta a mezőt. Esetenként az erdő fáit kellett kiVÁGni, és odaRÓTTak UTat. Helyenként a hegyoldalba is RÓTTak UTat, de a kerék is VÁGta, RÓTTa az UTat, akár a RÓNÁn is, amelyen VÁGtatni lehetett. Vagy DÖRÖM neve is volt az ÚTnak, amelyen végigDÖRÖMbölt a szekér. A BOGnárok, VÁGnérok által épített szekerek a VÁGon, azaz ÚTon BÓGenyeztek VÉGig. Később a vasUTat is VÁGánynak nevezték, azon VÁGtatnak a VAGonokat vontató szerelvények. Lehetne még sorolni. A fenti ősnyelvi szóalakok módosultak később az utódnyelveken: ROAD, stRADa, WAY (angol), VEJ (dán), ROUTE (francia), VÄGen (svéd), DRUM (román), DROMOS (görög) stb.